h1

Senser (UK)

2006-11-13

A politikai tartalommal töltött dalszövegeiről híres londoni zenekar egyik úttörője a rockzene és a rap/hip-hop elegyítésének. Bár stílusukat sok helyen rapcore-ként határozzák meg, ennél sokkal eklektikusabb, egyedi. Eddig három lemezük jelent meg, és még ma is léteznek, koncerteznek. A hattagú zenekar, amelyben egy hölgy vokalista is van, még a 80-as évek végén alalkult. Legforradalmibb, első albumuk, a Stacked Up 1994-ben jelent meg, s bár azóta a rappelős rockzene hétköznapivá vált a hasonló elemekkel operáló, későbbi nu metál bandák és egyebek révén, hangzásukat ma sem lehet máséhoz hasonlítani. Rap, rock mellett egyaránt akadnak zenéjükben elektronikus, technós vagy éppen pszichedelikus elemek. Egyediségüket fokozza még emellett a sok, komoly témát felvető, néhol cinikus, de mindvégig elgondolkoztató, agyas és rímekkel teli dalszöveg, melyet az énekes, Heitham Al-Sayed ír. 

Első lemezük, a Stacked Up a UK toplista negyedik helyéig kúszott, más, indie toplisták esetében pedig az élen végzett. Különböző nagyobb európai fesztiválokon játszottak, előzenekarként pl. a Red Hot Chilli Peppers vagy a Skunk Anansie előtt, majd egy rövid japán turnét követően Moby-val járták be az Egyesült Államokat. Ezidőtájt a zenei differenciák miatt bomladozni kezdett a zenekar, három tagjuk, a szövegíró-énekessel az élen új bandát alapított, és a maradék tagság készítette el 2. lemezüket, az 1998-as Asylum-ot. A harmadik lemezre azonban újra összeálltak, és visszatértve az eredeti felálláshoz a 2001-es Parallel Change c. válogatás lemezt követően 2004-ben jelentkeztek új albummal (SHEMAtic). Azóta is folyamatosan koncerteznek. Age of Panic (részlet):

Hivatalos site (1 letölthető dal): http://www.senser.co.uk/
MySpace, 4 meghallgatható dal: http://www.myspace.com/senserband
Legutóbbi lemezük (dl link):
http://hazardoussubstances.blogspot.com/2006/02/senser-2004-rapcore.html
Stacked Up lyrics (+lábjegyzetek):
http://www.wetware.demon.co.uk/misc/senser.stackedup.html

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *