h1

Peeping Tom live

2006-11-23

Peeping Tom @ Rote Fabrik, Zürich (CH) – 22-11-2006

Rote Fabrik beltéri falDesperate
Mojo
Five Seconds
Don't Even Trip
<RAH>
Getaway
Caipirinha
Pre-School
<D-Sharp>
Kill The DJ
Spaceman
How U Feelin
Not Alone
Sucker
—————
Across 110th Street

A Peeping Tom Mike Patton, a Faith No More egykori énekesének legújabb formációja, melyben különböző ismert zenészekkel együtt játszik. Első lemezükön olyanokkal írt és ad elő dalokat, mint pl. a Massive Attack vagy Norah Jones, Dan the Automator, Kool Keith, Amon Tobin stb. A Peeping Tom ötlete már 2000-ben megszületett, azóta készülődött a mű, és a májusban megjelent lemez nagy siker lett. A Mojo című szám videóklipjében többek között Danny DeVito is szerepel.

A zenekar európai turnéja keretében a zürichi Rote Fabrikban lépett fel tegnap (ez egy piros gyárépület, régi, kult hely). Nem sokan ismerhetik még őket, bár a koncertterem viszonylag tele volt, gond nélkül lehetett még a bejáratnál este 10-kor jegyet venni. A közönség nagyon szolíd volt, még csak metálosnak öltözött vagy spicces alakokat se lehetett látni, csupa "normális" figura. Kiváncsi voltam, a lemezen szereplő sok zenész közül ki jön el a bandával, de mint kiderült, néhányukat (pl. Norah Jonest) nemcsak én nem fogom látni, de még maga Patton sem találkozott velük személyesen. A zenekart élőben a Dub Trio kiséri (gitárok, keyboard), a rapperek közül Rahzel (a The Roots tagja) tartott még velük, volt egy dobos, vokalistaként pedig Imani Coppola. A DJ-t pedig D-Sharp néven mutatták be.

   

A színpadon tehát nyolcan sorakoztak fel a zenészek nagy üdvrivalgás közepette, és a Desperate Situationnal indítottak, ami egy Marvin Gaye feldolgozás, a demójukon szerepelt. Ezután jött a sláger, a Mojo, aminél már kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben: nem lökdös senki. Első sor, "dühöngő" (haha), és a svájciak csak állnak, mint a birkák, még a fejét se rázza senki. A banda, és a színpadi mozgásáról és előadásmódjáról méltán híres Patton kiurgálta a lelkét is, lent meg álltunk és néztük. Ettől persze idővel valahogy a fenti lelkesedés is alábhagyott, sokszor kérdezte a frontember, hogy jól érezzük-e magunk, és akkor mindenki teli torokból ordított, hogy igen, yeah, vííí, hejj! Aztán álltak tovább rendületlen. Hát, nem volt valami meggyőző. Nade a lényegen ez nem változtat, maga a produkció nagyon profi és élvezetes volt, a mikrofont fejjel lefelé tartó énekest mindig élmény látni. Nagyon stílusos is volt, az első számoknál a lemezhez illő kalapos, öltönyös, sálas szerkóban adta elő magát, majd a negyedik szám után kimentek egy kis szünetre, és csak Rahzel, a rapper maradt. Ő improvizált egy teljes zenekaros rapszámot a torkán különböző hangeffekteket kiadva, volt benne basszus meg dob, és jól fellelkesítette, bevonta a dologba a közönséget is, akik tapsoltak, és énekelték az egyik szólamot. Utána visszajött a zenekar, és Mike átöltözött, vagy lealábbis a zakót levette, és a fején egy ilyen béna háló volt. Sokat ugratta a közönséget, próbálta őket felrázni, beszólt nekik, hogy "got any neutral fucking love?". Újabb négy dal után pedig ismét egy szóló következett a DJ által. Aztán visszajöttek, és előadták a Kill the DJ című dalt. Utána Patton szivatta egy kicsit a DJ-t, mert egy üveg pezsgő volt nála, és hogy hát igen, a dj-k pezsgőt isznak, bezzeg a szegény énekesnek "más emberek cigarettáját kell szívni", mivel néha kapott (elvett) egy-egy szálat az első sorban állóktól. Most is egy ilyen kölcsöncigit szívott meg, majd csodálkozva megjegyezte, hogy milyen pocsék, és hogy vajon miféle dohány ez, mintha lenne benne valami. Hát, biztos volt, mert egy vaskos joint volt a kezében :) gyorsan vissza is adta ijedten :) Aztán további négy dallal zárult a meglehetősen rövidnek tűnő koncert. Egy ráadásra sikerült őket még visszahívni, Bobby Womack '72-es dalát, az Across the 110th Street-et adták elő. Mojo (40sec.):

 

3 komment

  1. Én az előző napi, Bécsben tartott bulit láttam, ahol 3 ráadás is volt. Az amúgy az elején feltűnően hasonlóan lomha osztrákok azért 1-2 szám alatt rendesen belemelegedtek, volt integetés meg minden. Ami bosszantott, hogy bár (nevével ellentétben) a bécsi Arena is egy kisebb klub, hihetetlenül profin (és sajnos hermetikusan) elzárták a zenészeket a közönségtől… (persze érthető is, ha másnap Zürichben volt jelenésük).
    Amit apró kiegészítésnek tennék: Patton ügyesen (és gazdaságosan) oldotta meg az előzenekar kérdését: ugyanis a Peeping Tom ritmusszekcióját adó Dub Trio volt az (amúgy szerintem kicsit egyhangú, bár rendkívül technikás) előzenekar.
    Poénkodás (Pattonról lévén szó) persze ausztriában sem maradt el, többek között nevetésre parancsolta a közönséget (mondván, ő ezt hallja álmában minden éjjel), illetve viccelt, hogy pár éve még a világítóállványon lógott ugyanitt. A végén pedig a zenekar vágott vissza, amikor DJ Sharp a Nirvana “Smells like…” számát indította el, mire az egész zenekar (a közönséggel együtt énekelt és ugrált). Patton megjegyezte, hogy “én nem velük vagyok, mindenki jól érzi magát csak én nem”, majd “na felejtsük ezt gyorsan el” beszólást követően lenyomott még egy számot.
    A Caca Volante (www.cv.org) egyik hozzászólója jól foglalta össze: Patton közelmúltbeli kisérletei közül (Tomahawk, Fantömas, stb) talán itt látszik a legkiegyensúlyozottabbnak. Hozzátenném: Patton is tudja, amit csak a nagy zenészek: ha kell, félreáll, és hagyja, hogy a másik is reflektorfénybe kerüljön.

    Szóval számomra ez idáig 2006. legjobb zenei élménye, sajnálhatja, aki lemaradt róla.

    (D: azért jó hogy szóltam, nem?)


  2. kösz, hogy szóltál! :) mi volt a ráadásban?


  3. És erről fogok lemaradni 2 nap múlva Londonban :(((((. Ááááá.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *