h1

Amorphis: Silent Waters

2007-07-04


http://amorphis.net
http://www.myspace.com/amorphismusic

Sokat kell még az új Amorphis lemezre várni, mert augusztus 31-én jelenik csak meg, viszont a netre került promó alapján most azonnal szeretném megkapni. Mindenesetre már előrendelhető. A zenekar novemberben indul vele európai turnéra.

Kellemes csalódás az album a korábbi után, ami nem igazán fogott meg, bár a változatosság kedvéért annó többször is meghallgattam. Most viszont nem csak a színvonal terén tértek vissza korábbi önmagukhoz, hanem zeneileg is jócskán visszakanyarodtak a korai érához, ugyanis újra kemény, hörgős, death metált játszanak a maguk érzelmes, dallamos módján. Ami a szövegeket illeti, ha jól számolom, a finn zenekar immár harmadik alkalommal nyúlt a Kalevalához ihletért (Tales from…, Eclipse albumok szintén ezzel kapcsolatosak). A címadó dal kislemeze már kijött, ezen a Silent Waters két verziója van és a Sign, ami a digipak albumon lesz a bónusz. Ezt a két dalt a myspace oldalukon (link fent) is meghallgathatjuk.

Igen erős az albumkezdés, a hirtelen zúzásra beinduló Hráááá hörgés ez esetben elég meggyőző, és jól képbe kerülünk tőle. Már az első, Weaving The Incantation c. szám is slágergyanús, a hörgős-zúzós verse után dallamos, lágy refrén jön, mindenből épp a kellő mennyiség. A második, gyors, doom-os A sevant után jön a címadó dal, a dallamos zongorával induló, lírai Silent Waters. Nagyon fülbemászó, szép, hidegrázós. Utána egy jó effektes szám jön, a Towards And Against, amiben az a jellegzetes, amorphisos, delayes gitár van, csodás. Az I of Crimson Blood ismét egy zongorával induló ballada, jó sok gitárral, szólóval. A Her Alone is lassú, az Enigma pedig akusztikus gitárral kezdődik. Szép, lágy, dallamos szám, amelynek akusztikus hangzása átnyúlik a következő, Shaman c. dalra. Utóbbi aztán visszatér a gyorsabb elektromos-gitár riffekhez, de ebben is "csak" ének van, hörgés a The White Swan hallható újra. A Shaman egy ponton tisztára Jethro Tull-os a fúvósoktól… A lemezt záró Black River ismét egy zongorával kisért, lassú, lírai szám. Valami hősies doloról szólhat, nagyon szép. Az egész album végig hű a zenekar korábbi sikereihez, benne van minden, amiről felismerhetőek és ami miatt olyan jók.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *