h1

Mátyás Attila: Mélyen

2008-01-22


http://www.myspace.com/matyasattila

Megjelent a Mátyás Attila Band új albuma Mélyen címmel, a zenekar weboldaláról letölthető.

Megvallom, nagyon elfogult vagyok minden olyan előadóval szemben, aki a dalait ingyen elérhetővé teszi, és nem a pénz miatt, hanem, mert nemes lélekre és erős önbizalomra vall, számomra azt mutatja, hogy az illető elsősorban művész, és nem kisiparos, aki az összefércert mű mellé áfás számlát ad, hanem igazi alkotó. A dolog további meggyőző ereje pedig abban rejlik, hogy az ilyen alkotó nem fél, bízik magában, tudja, hogy nem fog ettől éhenhalni, mert egyrészt a közönség kiváncsi rá, másrészt meg akármi is, megáll a maga lábán.. és az ilyen emberekre (függetlenül a szakmájuktól) igazán érdemes odafigyelni. Na, de most nem szeretnék a zeneipar és az mp3 témában elmerülni, a lényeg, hogy örvendetes, hogy hazánkban is felvállalta ezt a dolgot valaki, nevezetesen Mátyás Attila + Band, és a tegnap megjelent, új album itt érhető el:

http://www.reverb.hu/matyasattila/

"Kedves Barátom! Ennek az új albumnak mind a tíz dala az elmúlt évek számomra fontos érzéseit és gondolatait foglalja magába. Meg persze két teljes év munkáját, melynek végén most örömmel mondhatom: töltsd le, írd CDre, vagy hallgasd a gépedről… legyen veled otthon, út közben, buliban, egyedül és társaságban…  neked szól….Szeretettel, Mátyás Attila 2008. január 21." – írja.

A következő oldalon még inkább elámulhatunk, nem egy közepes minőségű mp3 vár, mint Radioheadéknél, hanem 320 k-s mp3, flac lossless és wav formátum is! Egyben vagy külön-külön is letölthetők. Mellé fotók, borító, és az aktuális koncertdátumok. A zenekar játszik egyébként a feloszló The Mission búcsúturnéjának hazai állomásán is. Természetesen CD is készült, 150 db. limitált, dedikált albumot lehet megrendelni.

Nézzük, vagyis halljuk… MAB ügyben kissé le vagyok maradva, utoljára a F.O. System-ben meg a Sex Actionben hallottam őt, aztán mindenféle projectek voltak, amikről csak olvastam. Az album borítót és a dalcímeket elnézve azért valami darkságot várok. Az első szám a Nagyon mély… Hát, ez egyelőre nem valami mély nekem. Lendületes rock, könnyed, vidám dal. A másfél évtizeddel ezelőtti dirty rock stílus, időutazásra nem számítottam. Amúgy nem rossz szám, de nekem ez túl kommersz. Az Egy a sok közül is érdekesen indul, kicsit mélyebb is ;) Ez már dark rock, de vannak benne érdekes hangok. Úgy tűnik, a dalkezdetek jönnek be legjobban… A Neked szól talán nekem is szól, mert a visszhangokat imádom. Aztán amint elindul, kedvemet szegi a sablonriff. Mea culpa, nem hallgatok ilyen zenéket. Mindenesetre elég rádióbarát. A Valaki naná, hogy jól indul megint, szép effektesen, és a szövegeket is érdemes figyelni. Jó a dallamvezetés, ez az első bejövős. A Szél akusztikus, lírai, szép, jól beindulós, a lemez leghosszabb száma. Mint várható, egy gyors, rockos szám jön utána, a Túl közel. Hozzám még annyira nincs közel, de kezdem szokni. A Holnap az izgalmasan, effektesen indulós dalok számát növeli, és az utána megszokott riffel való folytatódás mintát. A szöveg itt is figyelemreméltó, és felemelő, dallamos a refrén. Sláger. Sohasem késő effektes gitárral indítani még egy számot :) Ez még keményebb, sötétebb, és most már azért mélyül is. Ha lehet még fokozni, egy lassú, hangulatos dal jön, fülbemászó ez is. A lemezvégi konklúzió egy bulis szám hegedűvel, az Újra megtenném. Én pedig újra meghallgatom.

Túl közel – klip: http://www.youtube.com/watch?v=Q7KHwVonf_A

[update 01.25.]
Lehet, hogy csak az elvárásaim miatt írtam ilyen hűvös kritikát az elején, de most már 4. napja hallgatom az albumot, és mindenkinek ugyanezt tudom csak ajánlani. Zseniális.

[update 02.06.]
Most már kezdek aggódni.. még mindig szól. Top: Szél, Sohasem, Valaki, Holnap, Ha lehet.. Azt hiszem, a kórusok jók meg a dallamok, rettentően addiktív… S még így, a 100. hallgatás után is úgy leköt, hogy nem tudom közben kirakni a sudokut :)

8 komment

  1. Igazság szerint nem követem Matyi munkásságát. Olyan vagyok egy ideje, mint Woody Allen Marlon Brandoval, akivel kapcsolatban mondotta volt: “nem akarom megismerni, mert annyira felnézek rá, hogy nem akarok csalódni”. Nos, így vagyok én is ezekkel az új virágzásokkal. Az F.O. System egy legenda, a hazai dark színtér méltán legnagyobb csodája, ehhez kétség nem férhet.

    A Túl közel c. dal (hogy a klipről már ne is beszéljek) azonban megerősíti bennem a szkepszisemet és a Woody Allen-féle attitűdöm. Nem vagyok zenész, de már az első akkordoknál, riffeknél borítékolni mertem volna, hogy mi fog jönni… És be is jött. Ez egy sablonos zene, jól ismert klisékkel, megoldásokkal, szövegelemekkel. Már a nemespenész sem nemesítené. Afféle trendi-kommersz-pszeudo dark, kicsit retro, kicsit mai. Őszintétlennek, mesterségesnek hat, még akkor is, ha nincs jogom elvitatni az érzelmességet és őszinteséget. És itt most nem az F.O.S-hoz hasonlítom, erről szó sincs (hiszen tudomásul kell venni, hogy valamennyire mindenki változik, millió hatás ér egy embert, blabla), épp csak nem őszintén (és hitelesen) van nekem ez összecsomagolva. Mindezt egy dal alapján írtam, tehát vállalom az erős sarkítás, felületesség és következetlenség vádját. Mindenesetre nem csinált túl sok kedvet magához az albumhoz ez a dal.


  2. elsőre nekem is sablonosnak tűnt, és persze, sok mindennel nem összehasonlítható, de többedikre már előjönnek belőle a részletek, meg a fenti dal tényleg nem épp a legjobb példának.. az albumnyitót meg még mindig skippelem. kicsit rockdiszkó, a Dreadful Shadows ugrik be néhol, de az jó. attól függ, mit vár az ember, ugyanakkor vannak benne jó szövegek is, meg amerre a világ tart, minden darkzene kincs. a lemez második fele mindenképp jobb (mélyebb, sic).


  3. :)) Ott voltam a F.O.System koncerten:) élmény volt.
    A magyar koncertek közül az első helyen szerepel nálam…
    a külföldi előadók közül az IRON MAIDEN viszi a prímet…
    szerintem kitüntetés a két zenekart egy lapon emlegetni…
    Kösznjük Attila:)!!!! További sok sikert! Remélem lesz még alkalmam elmenni egy (legalább) “pecsás” koncertre!:)


  4. …jaja,a F.o. koncert nekem is nagy élmény volt és a mai napig szívesen meghallgatom a lassan már rongyos műsoros F.o,és az Agnus dei kazettát…a 90-es években kezdtem ismerkedni a stílussal,ami azóta nagyot változott,mind előadó,mind hallgató szempontjából,ezért felesleges hasonlítgatni egymáshoz őket,és lehet,hogy elfogult vagyok,de a szememben nagyszerű albumot hoztak össze,és a háttérbe szorultak a vallásos témák,ami külön előny.Köszönet érte,csak így tovább,és várjuk a koncerteket.


  5. …erős kritikák ezek gyerekek..elfelejtitek a Matyi üzenetét, amit teodora volt olyan kedves és idézett is a cikkében…ez egyszerűen csak örömzene-Mátyás módra- tehát kicsit darkos, kicsit dörtös, kicsit lírás, meg minden. Itt nincs becsapva senki, nem mondhatod, hogy ki adtál érte 4000-et,’oszt egy sablon zene, amit bárki tud csinálni..hagyad már, ha nem tetszik rá nézel, nem hogy még lehúzod itten!
    Annyi igaz, hogy ami eddig kijött a Matyi keze alól, az mindíg valami újítás volt az azt megelőző munkájához képest, mindíg valami iszonyat jól eltalált érzékkel váltott a stílus és mondanivaló terén, akár egy jó hullámlovas, a habokat szelve, ez most csak a promócióra igaz…:)


  6. Szerintem örömzenénél sokkal több van benne!


  7. sziasztok!
    nem találom sehol az F.O.system régi albumát!
    van ötletetek hol rejtezhet?
    szeretném nagyon mert csak kazin van meg az meg rongyos már nagyon!


  8. Korrekt album,inkább The Cult-os,mint darkos.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *