h1

Slipknot: All Hope Is Gone

2008-08-22

Nem vagyok egy nagy ismerője a zenekarnak, de egy ilyen vonzó címnek nehéz ellenállni (a reményhal meg utoljára). A banda új albuma augusztus 25-én jelenik meg a Roadrunners Recordsnál, és 12 dalt tartalmaz (+3 bónusz). A lemezt, gondolom, nagy várakozás előzhette meg, mivel egyre későbbre tolódik az új anyag kiadása náluk, 1999-es debütáló lemezük után két évet vártak a következővel, aztán már hármat, most pedig már négy év szünet volt. A korábbiakkal ellentétben ezúttal mind a 9 tag részt vett a dalszerzésben, és mintegy 30 műből válogatták ki a lemezre kerülőket. A nyár folyamán már két kislemez is napvilágott látott, a címadó dal (All Hope is Gone) és a Psychosocial. Utóbbihoz videoklip is készült, amely szerepel az MTV Video Music Award idei nevezettjei közt.

A zenekar az olvasottak alapján, úgy tűnik, hogy rendkívül elégedett a saját anyagával (igen szerénytelenül nyilatkoznak róla), de a kritikák is meglehetősen pozitívak. Eddigi legkeményebb megszólalásukat próbálták hozni, de egyúttal több kisérletezést is belevittek, vannak a zúzós trashmetál riffek mellett akusztikus, dallamos részek is, a szöveg pedig az énekes magánélete helyett inkább a világ bajairól szól.

Az Execute rövid bevezetője után a Gematria gyors trashmetál zúzását eleinte nehezen viseltem, nem fogott meg a hangulat, de idővel megszoktam, és a benne váltakozó lassabb részek már tetszettek. Az utána következő Sulfer nyugisabb (nagyon relatívan értendő!) hangulata tovább segítette az albummal való barátkozást, és a kislemezes Psychosocial némileg slágeres dallamaihoz érve már meggyőződésemmé vált, hogy egy forradalmi hangzású, különleges lemezt hallok. A lassabb, akusztikusabb Dead Memoriesre már úgy elmúlt a gyors zúzdákkal szembeni kezdeti ellenállásom, hogy ez a dallamos szám már kimondottan nyálasnak hat, alig várom, hogy visszatérjen az energia. Jön is.. a Vendetta monoton, húzós dal. Az utána következő Butcher’s Hook kisérletezőbb, ritmusváltásokkal, effektekkel teli szám, jól lett összeállítva a dalok sorrendje is. A Gehenna lassú bevezetője alatt jól megérdemelt pihenőnket tölthetjük el, érdekes, furcsa hangulatú, dallamos szám, eddig ez a “leglíraibb”. A This Cold Black gyors zúzda, kicsit töltelékszám, de jó. A Wherein Lies Continue lassabb, leülepedettebb szám. Utána jön az album abszolút lírai slágere, a Snuff, akusztikus gitárral és dallamos énekkel. Kissé kilóg a sorból, de nagyon szép. Itt belehallgathatunk. Az albumot a címadó dal zárja, az All Hope Is Gone gyors darálása után pedig még három bónuszdalt találhatunk a Special Editionön, amihez jár egy (making of) DVD és 40 oldalas booklet is. A Child of Burning Time (bonus) szintén egy relatíve lassú, lírai szám. A Vermillion pt. 2 pedig még nyugisabb és dallamosabb, a harmadik Till We Die szintén. Úgyhogy mindenképpen ajánlom a hosszabb verziót beszerezni. Összességében elég széles spektrumon mozog a zene a hangulat és ritmus szempontjából, egy-egy számon belül is nagy váltások, ellentétek vannak, de pont ettől érdekes és eredeti. Azt hiszem, joggal elégedettek az eredménnyel, kitűnő album.

http://www.slipknot1.com/
http://www.myspace.com/slipknot1

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *