h1

t.A.T.u.: Happy Smiles

2009-02-25

Az amazonon, ituneson is látható, angol cím ne tévesszen meg senkit, a Tatu 3. lemeze oroszul jelent meg. Úgy tűnik, a leszbikus tinilányok témát kinőve, heteró felnőttként, a régi, köcsög producert kirúgva már nem megy olyan jól a biznisz, a Universal is dobta a lányokat, de ettől még ugyanolyan jól tudnak énekelni, és a hangjuk is csak fejlődik. Meg hát, eddig is voltak orosz nyelvű dalok a lemezeiken, úgyhogy érdemes ennek is adni egy esélyt. A zene elég érdekes, még inkább elektronikus alapú, már nem annyira popslágeres hitvadász. A lemez eredeti címe – aminek a fordításával nyugaton felcimkézték – Vesyolye Ulybki, és tavaly októberben jelent meg. Az első kislemez a Beliy Plaschik, amelyből klip is készült. Akad angol nyelvű szám is a lemezen, mint pl. a You and I. Talán az énekstílus miatt, de ez is elég tatus lett. Vagy csak ugyanarra a dallamra énekelnek már évek óta? Nem tudom, de kellemes hallgatni. Ez a dal volt a harmadik single, a 220 című után. Az orosz szövegeknél sokkal inkább zavar a lemez elektronikussága, már túl gépies, hiányoznak az érzelmes és lendületes dalok. Pedig az előző lemez óta nem sokat változott a felállás, a producer Sergio Galoyan, aki jól menő zeneszerzőként már a kezdetektől írt dalokat a duónak. Talán még a másik angol dal, a Fly on the Wall tetszik. Remélem, a jövőben még visszatérnek valami komolyabb, angol nyelvű albummal is, ami legalább a Dangerous and Moving szintjét eléri.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *