h1

30 Seconds To Mars: This Is War

2009-12-04

Megjelent a 30 Seconds To Mars harmadik lemeze, a This Is War, négy évvel az előző, A Beautiful Lie után. A stílus hasonló, szenvedélyes, epikus rock, jó sok visszahanggal Jared Leto hangján plusz kórusok. A megjelenést sok pereskedés előzte meg az EMI-jal, akiket otthagyott a zenekar, majd végül visszamentek hozzájuk. A címadó dal még a lemez előtt kijött, ugyanis szerepelt a Dragon Age: Origins számítógépes játék soundtrackjén. Első kislemezként azonban a King and Queens jelent meg októberben, amelyhez Leto maga rendezett videóklipet is:

Elég egységes a hangzás, végig ez a széttárt karú világmegváltozós, heroikus ének megy, szívhez szóló, romantikus, ellenállhatatlan dallamokkal. Aki szereti a zenekar, az úgyis ezért szerette, meg Letoért :), úgyhogy most jut bőven a “jóból”. Szinte minden dal ilyen, mondhatnám, hogy egyforma. Elég sok számban van gyerekkórus-hangzású rajongói kórus, a lényeg a tömeg, bolygónk, hatalmas terek, nagy dráma. Ha valaki belekerül a hangulatba, akkor nagyon tuti, hogy egy órányit pöröghet rajta, aki meg nem, az hallgasson mást. Tény, azért be lehet sokallni, a nyolcadik, Vox Populi számnál pl. a hatalmas kórusos együttlevés mellé még tapsol is a tömeg, mint a Queen dalában, ott már kicsit émelyegtem. Utána egy-két líra jön, kicsit fáraszt, de azért még végére is jutott jó szám (Stranger in a Strange Land).

13 komment

  1. Gyerekkórus, wááááá! Miért olvasom mindenütt ezt? Miért nem néznek utána azok az emberek, akik véleményt mernek írni az albumról? Talán akkor kicsit máshogy értékelnék a dalokat, máshogy álnának hozzá. (http://www.youtube.com/watch?v=WCcL-ZPzvrw)
    Második megjegyzés: főleg ne írjon úgy valaki véleményt, hogy az előző album címét se tudja rendesen! Könyörgöm ne égessük már le saját magunkat!


  2. elírtam, bocs. ami a rajongók részvételét illeti, megható, de hangzásilag stimmel a megállapítás, valószínűleg ezért írták mások is. (egy képzett, felnőtt kórus másképp szól.) de ha ekkora fan vagy, akár szólhattál volna a lemezről is vmit… :)


  3. Oh, szólok én, ha kell! Végre egy érdeklődő! :D

    Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy csak rajongó szemmel tudok róluk beszélni. Azért sajnos, mert a laikusok húzzák le az albumot. És pont az Echelon kórus miatt, mert mindenki pl. gyerekeknek hallja őket. Én személy szerint imádom az egészet, hozzám érzelmileg kötődnek a dalok, teljesen átérzem őket. Nagyon várom már a márciusi prágai és bécsi koncerteket, hogy megtudjam, hogy hogy is szólnak élőben), sajnos eddig még nem volt lehetőségem őket élőben is látni. Nagyon nagy élmény lesz szerintem újra levokálozni a dalokat. Ez nem csupán marketing fogás volt a fiúktól, ahogy az nagyon sokan gondolják. Ha megfigyeled a dalokat, akkor eléggé lelkesítők, még ha szövegileg nagyon sok helyen nem épp pozitív. Ezekkel a vokálokkal próbálják egységesíteni a rajongóikat :D Az egyik rajongótársam nemrégiben mondta azt nagyon találóan, hogy pl. a katonák is azért szoktak indulókat énekelni, hogy ezzel is enyhítsék a félelmüket, és hogy úgy érezzék nincsenek egyedül (“This is a call to arms”). Mivel tudjuk milyen körülmények közt íródtak a dalok, ill. hogy miről szólnak (hogyan éld túl, hogyan küzdj!), így szerintem teljesen evidens, hogy kellettek ezek a vokálok. Sokkal szegényebbek lennének a dalok ezek nélkül. Plusz mondjon valaki még egy bandát, aki ugyanezt be merné vállalni? Vagy azt, hogy 2000 féle borítót készíttet az albumhoz, amelyeken a rajongók szerepelnek (Faces of Mars)??? Én nem tudnék mondani még egyet. Az együttes és a rajongók közt különleges kötelék van, ami mindkét félnek nagyon fontos, ezért különös gondot fordít rá.

    Szóval én azt ajánlanám mindenkinek, aki meg szeretné hallgatni, hogy előtte egy kicsit olvasson utána a dolgoknak, és aztán hallgassa meg. Mert egy kis többlettudással mindjárt másként hatnak a dalok :) Ha ezután sem tetszik, hát így jártunk.

    Én nagyon vártam ezt az albumot… jó sokat is vártunk rá, de megérte. Én nem csalódtam bennük :)


  4. Hozzászólnék. Igen, “rajongó” volnék én is, bár nem szeretem ezt a szót…

    Addig nem zavar a negatív kritika, amíg szakmai szempontból megfelelően van alátámasztva (mert lehet, hogy van egy lemez, amit sokezren szeretnek, de az is biztos, hogy mindig lesz olyan, akinek nem tetszik – de ez nem baj). Ehhez viszont az kell, hogy a) a kritika írója megfelelő kvalitásokkal rendelkezzen b) utánajárjon az előzményeknek, mivel csak ekkor fog teljes képet kapni…

    Az, hogy e cikk szerzőjének nem tetszik az album, az a banda és a világméretű Echelon-tábor számára nem releváns, mert van egy hírem: nem a laikusoknak készült a This Is War. :D Azoknak íródott, akik még értenek is valamit ebből a jelenségből, akik jó egy évtizede kísérik figyelemmel a banda sorsának alakulását, akik jóban-rosszban melletük álltak, akik nélkül a 30STM most nem tartana itt. Vagyis az egész album egy nagy KÖSZÖNÖM a rajongók felé. Ezért lenne jó, hogy ha már valamelyik nagyeszű újságíró – aki utána sem néz annak, amiről írni szeretne – kitalál egy hülye jelzőt, gondolok itt most konkrétan a gyerekkórusra, azt mások nem vennék bele a szerzeményükbe, csak azért, mert milyen trendi már ez a kifejezés, meg XY is ezt használta. Van egy belső információm: XY egy tudatlan pancser volt! Csak közérdekű apróként jegyezném meg, hogy azok a “vokalisták”, akik a kórust alkotják, lehet, hogy életkor alapján vegyesebb összeállítást mutatnak, mint azt a nagytudású kritikus gondolná. Mert bizony – és ez tény – a Summitra (jajj, ne használjak már ilyen csúnya kifejezést… a “gyerekkórus” feléneklésének többállomásos, világméretű találkozójára szerettem volna hivatkozni) a 10 éves kisfiút valószínűleg a szintén rajongó 70 éves nagymamája kísérte el, szóval ezen ismeretek tükrében áldásos lenne, hogy a “gyerek” jelzőt minden kritikus, aki csak egy kicsit is igényes a munkájára, elhagyná. Nagyon megköszönnénk pár ezren…

    A másik dolog, hogy a “műértő” kritikusok előszeretettel húzzák le a lemezt. Most az a sikk, hogy egyvalakinek nem tetszik, akkor mindenki más megy utána, mint a birka és ugyanazokat a kifogásokat hozza? Semmi eredetit nem tudnak felmutatni? Kérdezném, hogy miben rosszabb egy 30STM-lemez egy Lady Gaga-műremektől?! Mert többet tud nyújtani annál az üzenetnél, hogy “gyere és … meg”? Ugyan kérem… ez intelligens zene intelligens embereknek – most hogy a világ nagy része agyilag ehhez kevés, arról az együttes nem tehet. :)

    Egyszerű a megoldás: akinek nem tetszik, az ne hallgassa, de nagyon örülnék, ha a negatív kritikákat végre-valahára egyedi vélemények alapján és TÉNYEKKEL alátámasztva fogalmaznák meg.
    Köszönöm.


  5. csak úgy szólok, hogy nekem tetszett az album, és ezt is írtam :) lehet, hogy a blogolvasáshoz is szakmai kritériumok kellenek? a szubjektív véleményhez viszont nem (pl. a tapsolós szám nem tetszik, és nem érdekel, hogyan készült). egyébként senki más írását nem olvastam a lemezről, és korábban is kedveltem a zenekart, voltam koncerten is :p , ellenben bizonyos zenei megoldásokat nem kedvelek.
    de aranyosak vagytok, ez tényleg háború :)) xD


  6. Jajj, ne vedd személyeskedésnek! Nem rád értette! Általánosságban beszélt. Mert az utóbbi pár napban olvastunk pár kritikát, és ez volt az általános tendencia, amiket ő most felvázolt. Egyedül te voltál az, aki hajlandó volt akárcsak utólag is utánanézni a dolgoknak, úgyhogy ezért minimum egy pirospont jár :)

    De igazad van! Ez háború! És ha nem is emberek között, de ahogy Jared nyilatkozott a Kerrang!-nak (egyébként ez, és a Rock Sound az, amit érdemes olvasni… Bravo, meg egyéb olvasmány felejtős)…

    “Hát, a buddhisták állítása szerint az élet szenvedés, ami elég rosszul hangzik, ha így hangosan kimondod, de a lényeg az, hogy igen, az élet szenvedés, fogadd el, értsd meg és lépj túl rajta. Mindig lesz valami, ami ellen lázadni kell. És persze olyan dolgok is, amikért érdemes harcolni.” JL (fordította: nyssa… még mielőtt kapnék a kopirájtért XD)

    … talán ez írja le legjobban, hogy miről is szól ez az album :)


  7. Jajj, elnézést a kifakadásért, csak ez a gyerekkórusosdi szúrja a szemem. XD
    Természetesen blogíráshoz és szimpla véleménynyilvánításhoz nem kell előképzés, de egy kis utánajárás nem árt, mivel nyilvánossá teszed, amit írsz, ilyenkor jó, ha az irományodat nem tudják betámadni a tényanyaga miatt…

    Amúgy meg, te elmondtad az álláspontodat, én elmondtam az enyémet és ennyi. Ez a szép a szólásszabadságban. :)


  8. oké :)


  9. Nekem nem tetszik az album. Elveszett az együttesből a lendület, az erő és az ötlet. Ezt a lendületet és erőt próbálják az epikus dalokkal palástolni. A számok hasonlítanak egymásra és a kórus (nem gyerekkórus) még elment volna ha 1 számban csinálják meg. A harmadiknál viszont már nevetséges volt. Több éve szeretem az együttest és nem egy koncerten voltam. Ez a Mar már nem az a Mars, nagyon nagyon sajnálom. Aki még soha nem látta őket, annak persze óriási élmény lesz először látni őket tavasszal. Jó szórakozást! Viszont bennem az igazi rock koncertek maradnak meg örökre az emlékezetemben a Marsból. Vannak olyan együttesek, amelyeknek jót tesz egy váltás. Sajnos ez most Jaredéknak nem sikerült. A TIW egy klisés, önismétlős, hatásvadász album lett. Szomorú vagyok.


  10. Sziasztok!
    Los Angelesben élek, és tegnapelőtt volt itt 30 seconds to Mars minikoncert, aláirás, karácsonyozás. Ha érdekelnek a képek válaszoljatok és teszek fel párat. Nagyon élvezetes volt, unplugged koncert, Jared és a banda többi tagja cd-ket dedikált, jót mulattunk. Aláirattam pár dolgot a srácokkal. Ha valakit érdekel több, irjon! Bye


  11. Clear: Hát nézd, előfordul, hogy még a kedvencek új albumai, stílusváltásai nem tetszenek. Van ilyen. De reméljük a következővel más lesz a helyzet, nem érdemes leírni őket. Sajnos a per eléggé nyomot hagyott rajtuk minden szempontból, úgyhogy lehet, hogy ebből fakad az ekkora váltás, és az, hogy nem jött össze. Bár ez nem biztos, hogy igaz, mert ők kísérletezők kísérletezők. Vagy bejön vagy nem :) Inkább csinálják ezt, mint futószalagon ugyanazokat az albumokat. Majd meglátjuk, hogy következő évtizedben milyen albumot gyártanak XD

    vichollywood: Oh, hogy te milyen mázlista vagy! Jó neked! Engem/minket érdekelnének a képek. :D A névre kattolva eljuthatsz hozzánk. Köszi szépen! :)


  12. Hianyzanak a Buddha for MAry tipusu dalok…..es a lazabb szamok ami leginkabb elso albumot jellemeztek de ha mar nem akarnak egyforma stilusu lemezeket…elfogadom, mert igy is eleg egyedi


  13. Engem nem érdekel, hogy milyen kórus van az albumon, de tényletg fárasztó egy idő után. PEdig szeretem az ilyen kórust, de ez már sok belőle. Ezen kívül sok a lassú, kreativitást nélkülöző szám. Nem rossz az album, de aki azt mondja, hogy eléri az előző szintjét, az vagy nem ért a zenéhez, vagy hihetetlen elfogult.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *