h1

Laibach & Juno Reactor live – part 2: Juno Reactor

2009-12-21

Laibach & Juno Reactor live @ Kiff, Aarau, CH. [folytatás innét]

A precíz svájciak még a buli előtt kifüggesztették egy-egy oszlopra papíron a program pontos menetét, ami már a Laibach kezdésekor elcsúszott, mivel a közönségre kellett várni. Így elég későn indult utánuk a Juno Reactor is, lassan már éjfél volt. (Még szerencse, hogy nem vonattal jöttem, akkor meg se tudom őket már nézni.)

Először láttam élőben a bandát, sőt, igazából miattuk mentem a koncertre, mert youtube-on láttam már néhány nagyon jó, élő felvételt, főleg a 2001-es, tokiói buliról. Így számítottam némi színpadi show-ra, törzsi dobokra, énekesnőre stb. Amire nem számítottam, az mindennek a teátrálissága, ereje plusz Ben Watkins, a kollaborátorokból álló zenekar szülőatyja. Valahogy ez kimaradt, hogy képeket nézzek róla, főleg a zenét szerettem meg korábban. A Mátrix soundtracken is szereplő, modern, trance-es, elektronikus dalok alapján valami 30-40 körüli, rövidhajú geeket képzeltem a potméterek mögé, így meglehetősen sokkoló volt a felismerés :) Ugyanis egy 50-55 év körüli, kicsit már hájasodó, ősz, kócos, gruftihajú, szétcsúszott arc állt elém, méghozzá szó szerint, mert közben rocksztárnak képzelve magát a színpad peremén gitározott terpeszben :) Leginkább úgy nézett ki, mint Robert Smith egy rossz napján, de szerintem volt benne valami bájos, emberi. Azóta már jól utána is néztem, Watkins kb. 1980 óta ontja a lemezeket, számos korábbi formációban is játszott, pl. gitáros-énekesként a The Hitmen nevű new-wave bandában, ahol a későbbi Depeche Mode-Recoil-tag, Alan Wilder is megfordult. Egy másik zenekarában (Empty Quarter) pedig az ex-Killing Joke-os “Youth” volt társa, itt is megjelent két lemeze.

Ha már a tagoknál tartunk: a banda számtalan vendégzenészt üzemeltet, melyekből most ötöt hoztak el. A turné elején még a japán gitáros, Sugizo is szerepelt, ám csak az első hat állomáson, pedig jó lett volna látni. Az énekesnő, Taz Alexander már régóta van velük, őt hallhatjuk a Shangon is. A fő dumás, vokálos, fekete arc, Ghetto Priest aka Squidz az Asian Dub Foundation tagja. Jó ideje együtt van a Juno Reactorral egy fokvárosi (vagyis dél-afrikai) zenekar, az Amampondo, ahonnét a két törzsi dobokon játszó és táncoló tag, Mabi és Mandla (a vékonyabb) érkezett. A koncertdobos pedig Budgie volt, aki annó a Siouxsie & the Bansheesben játszott (és Siouxsie férje volt), ő is már 52 éves egyébként.

Nade térjünk rá a koncertre. Az intrónak tökéletesen megfelelő – és a koncertanyagban legtöbbet szereplő, 2004-es Labyrinth lemezt is indító – Conquistadorral kezdődött a show. Elsőre meglepő látványt nyújtottak a teljesen kifestett, mindenféle törzsi cicomában és ruhában rituális táncot járó zenészek, de tény, hogy illett a stílushoz, és érdekes volt. Taz hangja csodálatos, erotikával töltött színpadi tekergése ízléstől függ, extra vastag bokájának és csinos ünneplőruhájához nem illő bakancsának mutogatását kihagytam volna :) de a fő, hogy jól érezzék maguk, az átélés, lelkesedés aztán átragadt róluk a közönségre. A következő sokk Squidz volt, aki rengeteget beszélt mindenféle átszellemült, ezós, “mind egyek vagyunk” témákat, nagyon erős jelenléte és kapcsolattartása még élőbbé tette a bulit. Egy kicsit talán zavarbahozó volt, én mindig hátráltam pár lépést, és próbáltam közben nem agyalni rajta sokat, hogy az egyik dalban azt prédikálta, hogy ne nézzünk, csak érezzünk, míg egy másikban a nyisd ki a szemed parancsolattal jött :) Ő is rengeteget, nagyon intenzíven táncolt, ugrált, beszélt, annyira tele volt energiáva, hogy az már nem normális…

Watkins eleinte a háttérben húzódott meg a szinti+macbook pultnál, később jött csak elő ESP gitárjával (íme). Úgy tűnt, nagyon jó a tagok közti összhang is, könnyen megértették egymást, néha sugdolóztak, egyszer-egyszer Ben olyan közel bújt Squidzhez, hogy attól féltem, lesmárolja :) A közönség ekkorra kicsit lecserélődött már, tarkább ruhák és rengeteg önfeleten táncoló ember mozgott a tömegben, plusz egy metálos, aki megpróbált a goa trance-re headbangelni. A hangtechnikát talán már a Laibachnál is említettem, kifogástalan volt, eszméletlen jól szólt minden, és a Juno alatt – talán a más hangzás, több basszus és dob miatt – már elég erőteljesen mozgott a padló is. Ez kicsit aggasztott, mert emeleten voltunk :) de azért kellemes is volt, ráadásul nem kellett hozzá extrém, bántó hangerő, úgy jött át az elementális dübörgés, hogy a fülem nem is bántotta. Ha már itt tartunk, Budgie is szenzációs volt, akusztikus dobszerkón nyomta, plusz még ott voltak a kongák Mabival.

Talán egy kicsit rövidebb volt a szet, mint másutt, tíz dalra emlékszem: Conquistador 1-2, Mutant Message, Giant, City of the Sinful, God is God, Inca Steppa, Pistolero, Mona Lisa OD, Angels & Men. A Masters of the Universet kihagyták, amit nagyon sajnálok, kedvencem. Szerencsére viszont ők is eljátszották a God is God-ot, amely szinte spirituális élmény volt, jónéhány hidegrázással. Vétek lett volna kihagyni a koncertet. Egy kis videó:

5 komment

  1. Egyetértésem határtalan. Azt szeretném csak tudni, milyen megfontolásból mentél a svájci gigre?
    Bár most hogy így belegondolok, valószínűleg bármi jobb lehetett a Petőfi csarnoknál.


  2. közelebb volt :)
    mi a baj a Pecsával? arról a koncertről is jókat hallottam.


  3. A koncertekkel semmi baj, nem túlzok ha azt állítom, hibátlan előadás volt mindkettő. Bár Junohoz jobban illik az ozorai miliő.
    Magával a csarnokkal van bajom. Egy rémes múlt századi förmedvény a liget kellős közepén. Kívül belül változatlan megépítése óta, mintha megállt volna körülötte és benne az idő. A kommunizmus gonosz ajándéka.


  4. nem egy szépség, de sok jó koncerten voltam ott az elmúlt 20 évben :)


  5. Kicsit kevés ember volt a Pecsában. Eléggé szellős volt. A Laibachon főleg… nem igazán állt össze a tömeg.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *