h1

Rock’n Roll Swindle: A 90-es évek rockhimnuszai első kézből

2010-02-18

Amennyire sokat mozogtam a hazai rock’n’roll körökben régen, annyira gőzöm sincs már ma ki kicsoda, és mit csinál, lassan másfél évtizede, hogy elvesztettem a fonalat. Most viszont ismét ráirányult az érdeklődésem a dologra, részben a csodás, kincset érő, régi felvételek hatására, amelyek a Rocktükör archívumából kerülnek elő a youtube-on. Így történt, hogy az idei Tüzesvíz-emlékkoncertbe is belenézhettem, amelyen a régi, nagy nevek jöttek össze múltidézni, és sok dalt a Zorall együttes adott elő, Rock n Roll Swindle “álnéven”. Ez a project már egy ideje megszületett náluk, melynek az volt az oka, hogy sokan kérték, hogy a különböző kultbandákból érkező zenészek adjanak elő a régi dalaikból is. A tagok: Boros Péter (Känguru, Beathoven, Sing Sing), Barbaró Attila (Junkies, Ramones Mania), Weisz László (Carmen, Dance, Wild Side, Kalapács), Szendrey Zsolt (Sex Action, Action) és Lévai-Hangyássy László (Sing Sing, Zero-G, Ramones Mania).

A fenti kezdeményezés aztán a koncertek után lemezre került, tavaly megjelentek ezek a kicsit átdolgozott, régi dalok – illetve ezekből egy válogatás, a fentiek előadásában. Az Edge Records adta ki a cd-t, amelyen 13 számot hallhatunk a Dance, Junkies, Wild Side, Sing Sing és a Sex Action egykori slágereiből. Ezeknek én kb. a két harmadát ismerem csak (sosem hallgattam Junkiest, csak élőben.) A többinél viszont nagyon kellemes újra hallani az ismerős dallamokat, szövegeket. Jó válogatás, főleg olyan számok, amelyek ebben a formában még ma is megállják a helyük. A legtöbb, öt szám a Sing Singtől van, Életfogytig r’n’r, Halál a májra… Ami az egész lemezre jellemző, hogy nagyon jó, vastag a hangzás, és egész egységes is, mintha mind egy banda lettek volna, szóval, jó zúzós, ereszdelahajam. Ettől függetlenül némelyik szöveg már nem hat igazán hitelesen, hiába énekli Szasza, hogy yeah-yeah, valahogy nem jön át a feeling, hogy neki most tényleg csak életfogytig rakendroll kell, meg fergeteges, totális ájulás. Talán a feszes ritmus, a technikás, odafigyelős ének miatt, de valahogy ez már nem “az”. Tetszik a zene, de nagyon be kéne rúgnom, hogy elhiggyem a tartalmat..

A régi Sex Action számok érthető módon már jobban fekszenek, hiszen ugyanazt a hangot hallom, már ami az éneket illeti. Itt meg a gitárnál lóg ki a lóláb, hiányzik belőle Matyi. Lehet, hogy nem kellett volna a lemez meghallgatása előtt az új videókat nézegetnem, hogy megöregedtek :) Szóval, ambivalens a dolog, mert van egy olyan érzésem, hogy csak el lettek játszva ezek a számok rutinból, ugyanakkor ez a rutin és profibb megszólalás kétségtelenül emel rajtuk. Az mindenesetre nagyon jó dolog, hogy még itt vannak ezek a swindlerek, hogy még hallhatjuk ezeket a dalokat, és van, aki emlékszik rájuk.

Egy komment

  1. sziasztok már megjelent a második album is amit a zorallzenekar.hu oldalon illetve bármelyik swindley bulin megvehettek!



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *