h1

Bruce Soord with Jonas Renkse: Wisdom of Crowds

2013-07-02

wocr

Nemrég szerettem bele a The Pineapple Thiefbe, nagyon, és hogy a Katatonia énekesével csinált közös lemezt a zenekar központi alakja, Bruce Soord, az különleges élmény. Bár a legutóbbi Katatonia lemezek már nem fogtak meg igazán, Jonas Renkse egyéni hangjával csak még jobb lehet a jóból.

A Wisdom of Crowds dalait Soord már úgy írta meg, hogy Renske hangját képzelte hozzá, akivel végül sikerült is elkészíteni a felvételeket a két banda sűrű elfoglaltságai mellett. A június elején megjelent albumon kilenc dal található, és a fentivel promózzák, a címe Frozen North. A zene alapvetően inkább Pineapple Thiefes, de mint már említettem, Renske hangja olyan különleges, hogy amint megszólal, elkezdünk Katatoniát hallani. Ez egy remek mix.

Az első dal a Pleasure, már ebben megmutatkozik Soord zsenialitása, remek, ellenállhatatlan basszusmenetek, ütős kiállások, észbontó akkordváltások. Persze, elég melankolikus is, de nem a szomorúság, inkább a – címben is szereplő – gyönyör fog könnyeket csalni a szemünkbe. Nagyon jól is szól. Minden van benne! Aah.

A címadó, Wisdom of Crowds izgalmas, vicces szintihangokkal játszik, már-már idilli, csak azt várom, mikor robbanunk… Remek hangulata van (jó dark), fájdalmas, torzított gitárszólóval. A Radio Starnál már kicsit feljönnék a felszínre, ez egy dinamikusabb, dögös, rockos szám. Egy levegővételnyire elég csak, mert aztán jön a fenti, Frozen North… Ami pedig túl szép. De nem csak az, okos is, és úgy kétpercenként eldobjuk az agyunk, hogy már megint mi van. Tényleg létezhat ilyen? Szedjetek le a sztratoszférából.

Mondjuk, nehéz űberelni, úgyhogy a The Light vonatszerű bezakatolását már higgadtabban hallgatom. Monoton, pihentető dal..nak tűnt 2:45-ig. :) Huh. Te jó ég! Fejletépős technó dráma, szívszaggató szólógitár, agybomlasztó trip. Most már lécci, valami unalmas tinglitanglit! A Stacked Naked csilingelő, elektronikus hangzása és egyszerű énekdallama egy pár percre békén hagy, de aztán ez is kicsavar az akkordmenetével. A legkevésbé érdekes dal eddig, más lemezen ez lenne a csúcs.

A Pretendnél már hátradőlök, hozzászoktam, nem tudtok meglepni! Lassú, nyugis dal, végre unom. :) A The Centre of Gravity gitáros drámával indul, lehetne Pink Floyd, utána zongorás líra, mély lamentáció. A szintis részeiről meg kicsit a Porcupie Tree ugrik be, de nagyon szépen kibontakozik ez is. Végül a Flows Through You torz szinti- és gitárzajai áramlanak át rajtunk, ez szerencsére keményebb dal, így nem ragadunk bele valami epikus világvégébe, hacsak nem kezdjük előlről az egészet (ami garantált). Az utolsó, majdnem 12 perces dal a felénél őrüt zajkáosszá válik, és hét percnél elhallgat. Kicsivel később egy ráadásdal szólal meg, csendes, lírai lecsengés, cím nélkül. Tökéletes.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *