h1

Front Line Assembly: Echogenetic

2013-07-14

flaechoMindig is szerettem a Front Line Assemblyt, de sosem mélyedtem el benne, valahogy háttérzenének érzem, pedig legutóbbi játék-sountrackjük is tetszett. Bill Leeb kanadai bandájánál másik projectje, a Delerium jobban bejött, és nem könnyedebb stílusa miatt, hanem, mert több különálló dal megmaradt bennem. FLA dalcímeket nem nagyon tudnék felsorolni, inkább albumonként hallgattam néha, és a legutóbbiakat úgy se nagyon. A mostanitól is hasonló érzésem támadt elsőre, de aztán hamar kiugrott néhány szám, ami tetszik, és 2-3 hallgatás után már nagyon klassz, bár zeneileg már eleve az volt. A hangulatot meg kell találni hozzá, de aztán igazán élvezetes.

Killing Grounds

Az első, feltűnő dal a harmadik track Killing Grounds volt, ami egy egyszerűbb, de nagyon energikus, gyors, ipari elektro szám, némi kurrens dubstep beütéssel. Ettől függetlenül a lemez nagy része fémes, zajos és meglehetősen dark. A következő Blood is igen atmoszférikus, sötét, erőszakos és mégis szép, lírai darab, tele érdekes hangzásokkal. Csak úgy, mint a Ghosts. Leeb társai ezúttal Jeremy Inkel, Jared Slingerland, Craig Johnsen és Sasha Keevill voltak, főleg az utóbbi öt évben vettek részt a zenekar felvételeiben. Az album főleg szintizene, mint régebbi dolgaik, gitár nélkül.

Exo

Ha már belemerülünk, minden egyes ütemben érdekes fordulatokat, hangszíneket hallhatunk, úgyhogy most már egyesével dícsérhetném a dalokat, a Deadend is tetszik, több ilyen jó, klubbos, táncolható dal van. A címadó szám kevésbé érdekes, de az azt követő Exhale egy újabb erős dal, kis dubstep fűszerezéssel, az ének meg valamiért a Tiamatot juttatta eszembe.. Ezután jön a lemez egyik csúcsa, az Exo, egy remek, ipari-elektro ballada. Ezt utána robotikus, kemény dalokkal egyensúlyozzák a végére, és az utolsó szám, a Heartquake is nagyon kellemes. A stílus legjavát mutatják be végig, és remekül ötvözik a régit az újjal. Itt hallgathatjuk végig az egész lemezt, ajánlom. Végül pedig ne felejtsük, hogy FLA a ZP-ben augusztus 14-én!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *