h1

The Young Gods: Everybody Knows

2014-03-24

tyg-ek

A sok költözés, kevés idő és a hangulat- valamint ízlésváltozás végett mostanában jövök csak rá, hogy hány, korábban kedvelt zenekar munkásságát múlasztottam el követni. Persze, nem mindért kár, de annak most azért örülök, hogy a legutóbbi, 2010-es The Young Gods albumra rátaláltam. Előző lemezükről hét éve írtam. Azóta olyan sok minden azért nem történt az ősi, svájci, ipari zenekar háza táján, bár pl. újra kiadták első lemezüket, a The Young Godsot, remasterelve és egy 1987-es koncerttel megdobva. Tavaly turnéztak, és idén is lesznek koncertjeik, úgyhogy továbbra is fiatal és isteni a zenekar, amely jövőre lép működésének 30. évébe, és számtalan ismert előadóra hatással volt az évek során.

A trió az Everybody Knows megjelenése előtti években bővült kvartetté, bár az eredeti tagokból csak Franz Treichler (ének) maradt állandó. Mellette most Alain Monod billentyűzik, Bernard Trontin dobol, és az új tag Vincent Hänni gitáros. A zenekar, aki már a 80-as években előrébb tartott, mint akár a mai zenekarok legtöbbje – akik mindenféle kommersz és retró marhaságokon pörögnek – még ma is bőven modern hangzású. Ipari, gépies, futurisztikus és mégis kellemes, melodikus zene. Egy ilyen, lírai, akusztikus gitárt (vagy annak samplejét) tartalmazó, nyugis dallal – Blooming – indul a lemez (a bevezető Sirius Business félperce után). Utána a gitár riffel teli, gyorsabb No Land’s Man egész rakendrollos. Úgy tűnik, a szójátékokra is rágyúrtak.

Utána a hosszabb, visszafogottabb Mister Sunshine jön. Ki gondolná, milyen finom, lágy tud lenni az ipari zene, talán a gitárok miatt is, szép. A Miles Away is akusztikusgitár bontással indul, már-már poppos, de aztán belecsapnak a dobgépbe. Némelyik szám, pl. a Two to Tango egész doorsos, woodstocki hangulatú. Az Introducing is akusztikus gitárral kezd, és eléggé kívül esik az ipari zene hatósugarán. Nagyon kellemes viszont. Utána szerencsére jön egy súlyosabb, igazi, régi TYG-ra (pl. L’Eau Rouge) jellemző szám, a francia nyelvű Tenter Le Grillage. Az Aux Angels csak két perc – értelmetlen – csilingelés, a záró track, a Once Again viszont jó mély.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *