h1

Faith No More live, NYC

2015-08-06

fnm

18 éve, hogy utóljára láttam színpadon a Faith No More-t (a Szigeten), igaz ebből 11 évig fel is voltak oszolva. Bár 2006-ban Peeping Tom koncerten azért Pattont még megcsodálhattam.. A 2009 óta újra aktív (akkor épp a Szigeten is újra fellépő), majd idén májusra egy aranykorát idéző, kíváló, új lemezzel – Sol Invictus – jelentkezett zenekar amerikai turnéra indult. Európában nyár elején jártak, de főleg fesztiválokon, nem tudom, lesz-e ott is külön albumturné. A tagság továbbra is a 90-es évek végivel azonos, sőt, a többségük végig tag volt – Patton, ugye, csak a The Real Thing óta énekes -, a legújabb gitáros, Jon Hudson pedig a ’97-es albumuk óta van. A new yorki koncertet a helyi, legnagyobb, legnevesebb stadionba, a Madion Square Gardenba szervezték.

Aztán egyszercsak visszakaptam a pénzem, és jött egy email, hogy le van mondva, de mint nagy fan, elővételben a titkos kóddal (amit mindenhova kiírtak) két napig újra vásárolhatok belépőt a Theater at Madison Square Gardenba áttett eseményre, ami egyébként ugyanott van, csak 18 ezer fő helyett 5600 fős a befogadóképessége, így nyilvánvaló, hogy a lanyha érdeklődés miatt kellett az utolsó pillanatban ezt a kellemetlenséget bevetni.. Azt olvastam, kicsi, bensőséges hely, hátul is jó lesz nekem, és ezek után már nem akartam drágább jegyet venni..

fnm4

A hely Manhattan legforgalmasabb középpontjában, egy hatalmas, napi 600 ezer utast kiszolgáló vasútállomás, Pennsylvania Station felett van, ahol három vasúttársaság végállomása is megtalálható a föld alatt több szinten, hat metróvonallal kombinálva. Ezt, és magát az óriási stadiont ill. a környéket számítva azért nem meglepő, hogy fémdetektoros kapun kell átmenni a bejáratnál. A Theater at MSG pedig amolyan MSG kisterem a stadion alatt, nem igazán tetszett. Bár valahogy a hangminőség jó volt, minden más kb. egy felnagyított Fekete Lyuk bulinak érződött, a látómezőm felét ugyanis a plafon foglalta el, a semennyire nem lankás nézőtéren pedig még a székeket sem tették cikkcakkban, így az előttem ülő/álló csaj feje teljes egészében kitakarta a színpadot, még szerencse, hogy oldalirányban táncolt. Ő amúgy megérne egy külön misét, valsz munkából jött, passzentos kosztümruhában, egész bizarr volt, ahogy headbangelni próbált.

tmsg fnm1

Az előzenekar a svéd Refused volt, nagyon lelkesek és hangosak voltak, de nem különösebben érdekes. Ekkor már kicsit aggódtam a világítás miatt is, mert az annyi volt, hogy 5-6 reflektort nyomtak szembe a közönséggel, amit néha fehérről pirosra kapcsoltak, de szerencsére azért ezen tudtak még variálni a FNM komolyabb (bár elég komolytalan:) díszletei mellett, vetítés, kijelzők nem voltak. A másik furcsaság a közönség volt, akik elöl, de még a legelső sorban is csak álltak, mint a cövek. Mellém meg pont egy szétterpesztett rocker-jabba jutott, akit csak azért nem kértem meg, hogy húzza vissza a karját, mert úgyse tudná, vállból átfolyik, és közben végig egy ötliteres dobozból ette a popcornt…

Backside melts into a sofa
My world, my TV, and my food
Besides listening to my belly gurgle
Ain’t much else to do
Yeah, I sweat a lot

Ez (RV) amúgy a ráadás második dala volt. A színpadkép érdekesre sikerült, főleg fehér, és telerakták virággal. A zenekar is tiszta fehérben volt, Patton főleg a fehér ing, fehér nadrág kombóban úgy nézett ki, mint aki a zártosztályról szaladt ki, meg hát ő amúgy is olyan. Jót buliztak a színpadon, és olyan volt, mintha el sem rohant volna ez a sok-sok év. A The Real Thinggel indult a koncert, és lehetett is érezni, hogy ez a tuti. Be Aggressive, Everything’s Ruined, Evidence… Mintha csak tegnap hallottam volna ezeket a régi számokat!

Az Epic pedig 26 év után is epic. Aztán Black Friday, Caffeine, és valahogy érthető mód a közönség teljesen megőrült, amikor a Midlife Crisis jött, a körülöttem levők is mind üvöltve énekelték, talán mert a régi fanoknál már bejátszik a dolog. Közben Patton meg is viccelte a hallgatóságot a számba ékelt Boz Scaggs – Lowdown funky diszkó közjátékkal (kb. így), amihez a színpad felett egy diszkólámpa is társult, forgó fénypöttyökkel. Majd visszazúztak.

Szinte minden korszakukból játszottak valamit. Az új lemez dalai is nagyon jók voltak, és a régiekhez hasonló slágerekké lesznek idővel. Volt Superhero, Separation Anxiety, Black Friday és a ráadást kezdő, legslágeresebb Motherfucker, de a legjobban a kedvencemnek, a Matadornak örültem. A setlisteket egyébként eléggé variálják, így egy-két meglepetés mindenhova jut, egyetlen bánatom csupán, hogy a mindenütt játszott dal az Easy, mert azt viszont utálom. Még csak nem is az ő daluk (feldolgozás).. Későbbi, feloszlás előtti számokat is hallhattunk, pl. remek volt az Ashes to Ashes. A ráadás viszont kicsit laposra sikerült, mert nem volt benne sok ugrálós sláger, inkább lassú számok, a már említett Motherfucker után az RV, a végén pedig a totál bealvós Just A Man.

fnm2 fnm3

Patton egyébként a koncert elején még poénkodott pár sort a helyszín miatt, először is bocsánatot kért a kavarásért. Anyukájának is mondta, hogy képzeld, a Madison Square Gardenban játszunk!… “Theater at”. De a mamája megnyugtatta, hogy a MSG a hokisoknak van meg a f..n Billy Joelnek, a FNM nem való oda. :) Furcsálltam viszont egy kicsit még, hogy folyton háttal volt a közönségnek, és a dobost nézte, de lehet, hogy csak nem emlékszem, hogy mindig ezt csinálja. (?) Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy újra koncerteznek, és remélem, valami jobb helyen, közelebbről is újra láthatom a bandát, mondjuk valami nyitott arénában. Szerencsére a hang rendben volt. Plusz előny, hogy 3 perccel a dobverő letétele után már a vonatomon ültem, mivel csak le kellett rohanni három emeletnyit. Pont felugrottam egy korábbira, a tíz perccel későbbire már feltódult volna az ötezres közönség egy része..

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *