h1

L.A. Guns live – NYC

2017-08-03

Ami késik, nem múlik.. Jó sokára sikerült végre élőben látnom a kora 90-es évek egyik kedvencét, a L. A. Guns, akik sokáig nem is voltak, aztán kettéváltak, és most szerencsémre épp újra egyben vannak, sőt. (Új lemez is készül.) Legalábbis a névadó Tracii Guns a gitáros, és a jellegzetes hangú Phil Lewis az énekes. Előbbi 51, utóbbi 60 éves, de jól nyomták, jobban, mint én, aki szintén nem lettem fiatalabb, és majd kidőltem a 3-4 előzenekartól, akik rohadtul nem érdekeltek, és közben még aggódnom kellett, hogy lemerül a telefonom, amin az e-vonatjegyem van. Bezzeg annó… Viszont elég hasonló volt a közönség is, semmi részegség, se ugrálás, sok telefon… De azért teltház volt és jó hangulat, és persze, nagyon megérte.

Bár több, felejthető lemezük is megjelent (igaz, én pont a ’94-es bukta Vicious Circlet szeretem), a koncerten az 1988-1991 közti fő slágereket adták elő (No Mercy, Sex Action, Electric Gypsy), valamint új dalokat a következő lemezről. (Kivétel még a 2002-es Don’t Look at Me That Way.) Phil amolyan dívaként rohangált, ugrált, fehér öltözékében nem rejtve pocakját, de jól bírta, csak sajnos a hangosítás néhol el-eltűntette a hangját (pl. sajnos az Over the Edge alatt alig szólt). Néha azért kicsit komikus volt, meg azt sem tudtam eldönteni, hogy parókát visel-e.. Kétszer is átöltözött, először piros kabát és kalap, majd a fehér szerkó lógó kantárral, a végére meg rendes, fekete, bőrdzsekis rocköltözet.

Szuper volt a ritmusgitáros Michael Grant is, aki otthoni pályán mozgott, mert eredetileg Flushingból való, és bár nem találtam róla infót, kissé ázsiai feje van, már a korábbi egyik LA Gunsban is játszott Phillel évekig. Szólógitárosnak is kiváló, néha gitárcsatázott Traciivel, valamint ő énekelte és gitározta a Prince-feldolgozás Purple Raint. Az egyik dalnál meg egy helyi stúdiós arc is beállt még gitározni, akivel itt dolgoztak.

A sztár mindenesetre – legalábbis részemről – Tracii Gunsvolt, aki élőben is lenyűgöző gitáros, és megkockáztatom, hogy Slasht is kenterbe verné (ha összevetnénk a Gunsokat). Igaz, nem az a nyál-megható szólózás jellemezte, inkább a jó vastag, dirty rock sound, sok-sok fincsi wah-pedállal, a Les Pault néhol a feje felett, háta mögött játszva. Nem tudok betelni vele… Plusz rájöttem, hogy kedvencemben, a Malariaban még theremin is van, azt is ő kezelte gitározás közben. Néha spontán megváltoztatta a riffeket, átment metálba, jópofáskodott, látszott, hogy azt csinál a hangszerével, amit akar, és élvezi. Az új számok is jók voltak (Speed – ennek már mutattam a klipjét, The Flood’s The Fault Of The Rain). Setlist:

No Mercy
Electric Gypsy
Over the Edge
Bitch Is Back
Sex Action
The Flood’s the Fault of the Rain
Speed
Kiss My Love Goodbye
Don’t Look at Me That Way
Purple Rain (Prince)
Malaria
Hells Bells (AC/DC)
Never Enough
Jelly Jam
The Ballad of Jayne
Rip and Tear

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *