h1

Djabe koncert New Yorkban

2018-11-29

A Djabe a magyar jazz élvonalába tartozó, több évtizedes múltú zenekar, és éppen Amerikában turnéznak. Tagok: Barabás Tamás – basszusgitár, Nagy János – billentyűs hangszerek, Kaszás Péter – dobok, Koós-Hutás Áron – trombita és Égerházi Attila – gitár.

A történet részemről azzal indult, hogy a LOT törölte a járatunkat, majd feltett valami propelleres gépre Varsóig, ahol aztán órákig néztük, ahogy a létrán szerelgetik a következő gépet. A szemközti padon egy fiatalember zavartalanul jazz trombitált (hangtompítóval), szóba elegyedtünk, és kiderült, hogy a zenekar jegye pont a mögöttünk levő sorba szól. Így aztán a fáradságos út másnapján ott voltunk a new york-i koncertjükön is. A Drom nevű helyen léptek fel, ahol legutóbb mongol rockot hallgattam. Innen Baltimoreba, Washingtonba, majd pedig Atlantába mennek játszani.

Bevallom, primitív refrénfüggőként csak idősebb koromra kezdtem alkalmassá válni a jazz-hallgatásra, és inkább csak élőben. Azonban a Djabe – világzenei motívumokkal is tűzdelt – zenéje számomra is könnyen befogadható, és nagy élményt nyújtott. Élőben pedig még sokkal jobb is volt, mint lemezen, ill. youtube videón, legalábbis előzetes belehallgatásaimhoz képest jóval dinamikusabb, magával ragadóbb volt, és igen jól is szólt a koncert. A hihetetlenül profi zenekar pedig lazán leadta a hibátlan műsort a hosszú utazás fáradalmai ellenére. Ráadásul még különleges hangszereket és meglepetés-vendégzenészt is hoztak magukkal.

A turné apropóját májusban megjelent, új lemezük, a Flow adja, amelyet a koncerteken meg is lehet vásárolni, CD mellett DVD-n és bakeliten is. Bár nem ismerem még elég jól a zenekar repertoárját, úgy tűnt, hogy főleg az új album dalait hallhattuk, amelyek közül a címadó szám volt a legfelismerhetőbb, jellegzetes darab. Az est folyamán a zenészek külön-külön is bemutatták tehetségüket, volt gitár-, basszus- és zongora szóló is, és külön érdekesség volt “a hagyományostól eltérő” hangszereket is hallani. Billentyűsük pl. igazi zongora mellett egy ROLI Seaboardon játszott, és a zenekar hozott magával egy csomó indonéz angklungot (nem semmi, hogy túlélték az utat a törékeny bambuszrudak), valamint előkerült egy szitár is.

 

Ami a szitárt illeti, azon a zenekar vendége, Szabó László játszott, aki Magyarország amerikai nagykövete, és Washingtonból jött el, hogy fellépjen velük. Kevés próbával is csodálatos összhangban játszottak, és remekül passzolt a Djabe jazz fusion zenéjébe a szitár. Sőt, nekem személy szerint ez az elszállós, pszichedelikus szám jött be legjobban, ami persze, jóval több volt, mint keleti hangulat, többek közt az ellenállhatatlan ritmusnak, szuper basszus groove-nak, csodás, hosszú gitárszólónak és a trombitának is köszönhetően (kedvenc részem az 1:16-nál is jelentkező fordulat). Egy kicsit a régi Pink Floydot jutatta eszünkbe (Ummagumma, etc.). Szabó László később gitárra cserélte a szitárt, és egy virtuóz szólóval is megörvendeztette a közönséget.

A fenti, baloldali képen pedig az indonéz angklungokat láthatjuk, amelyek amolyan fa csörgő hangot adnak ki más-más hangmagasságban, melyet a tagok mesteri mód összehangoltak, hogy a megfelelő darab rázogatásával kijöjjön belőle a dallam, melyhez aztán becsatlakoztak a többi hangszerek. Az indonéz angklunk bambuszrudakból áll, több változata van. Az egy-egy hangot megszólaltató darabokat zenekarként együtt használni nagy összhangot igényel. Szerepel egyébként a Guinness Rekordok Könyvében is, 2011-ben egy 5182-tagú együttes játszott rajtuk közösen.

Nagy szerencse, hogy összehozott a sors a zenekarral, és remélem, még sokat járnak erre koncertezni, alig várom a következőt. Engedélyükkel csatoltam pár felvételt is az estről. Flow (részlet):

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *