Archive for the ‘electro’ Category

h1

Muse: Drones

2015-06-09

drones

Pont Muset hallgattam, amikor eszembe jutott, hogy milyen régi ez már, és nincs-e új albumuk, klikkeltem egyet, és lám, épp a minap jelent meg a 2015-ös korong, a Drones. A brit alterock zenekar hetedik lemeze közel három évvel a The 2nd Law után, június 5-én debütált. A borítóját Matt Mahurin tervezte, aki számtalan videóklipen is dolgozott. A zenekar 2013-as koncertalbumuk, a Live at Rome Olympic Stadium után kezdett az új dalok szerzésébe, a korábbi experimentális, szimfonikus elemeket elhagyva, visszatérve a gyökerekhez. A lemez témája többek közt a mélyökológia és a 3. Világháború, valamint az, hogy a világot drónok irányítják drónokkal, hogy mindenkit drónná tegyenek. A címadó kifejezést egyúttal az empátiahiány metafórájaként is jellemezte Bellamy egy interjúban.

Folytatás itt →

h1

Moog gyár

2015-05-18

moog1 moog2

Rendhagyó bejegyzés, bár a zenéről szól ez is: az észak-karolinai Moog gyárban jártam. Ez egy úttörő, egyedi és nagyon híres szintetizátor márka, amely nevét feltalálójáról, ill. a cég alapítójáról kapta. Robert Arthur “Bob” Moog (móg, nem múg) 1934-ben született New Yorkban, és nem is olyan rég, 2005-ben, a gyárnak is otthont adó Ashevilleben hunyt el. Első, teremint árusító cégét 1953-ban alapította NY államban, ebből lett később, 1972-ben a Moog Music, melynek többek közt a Minimoogokat köszönhetjük. A Minimoog a 70-es évek legnépszerűbb, monofónikus szintetizátora lett, első vásárlói közt a Beatlesszel, majd használni kezdte a legtöbb rock és elektronikus zenekar is, tipikusan pl. a Yes, a Tangerine Dream, a Pink Floyd, vagy éppen a Kraftwerk.

Folytatás itt →

h1

J2: The Iconic Series

2015-04-17

j2

Talán az eddigiekből már kiderült, hogy szeretem az epikus dolgokat, és most találtam belőle egy csomót. Úgy indult, hogy belefutottam egy minden eddiginél jobban tetsző, szerintem zseniális Far Cry 4 játék-trailerbe, amelynek a látványvilágát, összhangját és mesteri vágásait is ajánlom szemügyre venni (dobpergésre lavina, yeay), de most főleg a zenéről van szó. Gloria Gaynor diszkóslágere, az I Will Survive feldolgozása hallható benne, amelyet Blu Holliday énekel, és a J2 nevű producer írt. A sokoldalú zeneszerző-producer-DJ teljes nevén Jay Singh, indiai származású, brit zenész. Bár kevesen ismerik a nevét (és nem is valami google-barát dolog kétbetűs aliasszal nyomni), számtalan sláger fűződik hozzá, pl. Shakira focivébés dala, a Dare La La La. Mondjuk, az engem nem érdekel. Bezzeg a trailerzenék, amelyek általában gyárilag epikusak és drámaiak és nagyszabásúak… Folytatás itt →

h1

Insurgent OST

2015-03-22

insurgentAz Insurgent filmzenéjét egyetlen szám felfedezése után, egy napon belül már sokadszorra forgatom. Ennek is a vegyes előadók általi, 8-számos verzióját, ugyanis külön még a Joseph Trapanese komponálta score is megjelent. Utóbbiból a sountracken csak egy négyperces darab, a Convergence szerepel. Amitől nekem megtetszett a lemez, az az első track volt, a Holes In The SkyM83-tól, ami egy LA-ből működő, francia, elektronikus zenei banda Anthony Gonzalez vezetésével. Már a filmszéria első része, a Divergent filmzene-albumán is szerepeltek. A fenti számot a HAIM-mel közösen jegyzik, amely egy kaliforniai pop-rock zenekar, melyet három csaj – testvérek – és egy fiú dobos alkotnak. Jó epikus, mint az egész album is, alant hallható. A korábbi filmzenéből még Woodkid tért vissza a Never Let You Downnal (feat. Lykke Li), ami egy szép, lírai szám. Woodkid (Yoann Lemoine) szintén francia zenész, de videóklipek (Katy Perry, Taylor Swift) rendezőjeként is szép karriert tudhat maga mögött.

Vannak rockosabb számok is, mint a Blood Hands a brit Royal Bloodtól, és persze, az Imagine Dragons harci opusza, a Warriors. Valamint Anna Calvi, brit énekesnő száma, a The heart of You is. A másik kedvencem a lemezről, ami az első számhoz hasonlóan promóciós kislemezként is felbukkant, Zella Daytől a Sacrifice. Az arizónai tini (ill. azóta már 20 éves) már 13 évesen megírt egy albumnyi saját dalt, énekében tetten érhetők még country zenei hatások, de a zene inkább elentronikus alapú pop, az epikusabb fajtából. Az utolsóként említett track sem utolsó, hanem nagyon szép: Carry Me Home. Az előadó, SOHN, Bécsben élő, angol (londoni) elektronikus zenész. Rövid, de hangulatos, a filmhez minden bizonnyal remekül illő album.

Folytatás itt →

h1

Archive: Restriction

2015-01-06

restriction

Ha már tavaly rákattantam az Archive-ra, említsük meg, hogy új lemezük a napokban érkezik a polcokra (és playlistekre), Restriction címmel. Három kislemezes dal, illetve klip készült az új, 13 trackes lemezhez: Black And Blue, Kid Corner és a Feel It. A lemezt meg is hallgathatjuk, nekem elsőre a Crushed lett a kedvencem, de az utána következő, lírai Black and Blue is szép. A többi dal is érdekes, változatos, bár a címadót pl. unom kicsit, némelyikhez nincs is most türelmem, de a Kid Corner is jó, beindulós még. És ne feledkezzünk el a turnéról sem: 2015. március 16-án játszanak Budapesten, az A38 Hajón! Klipek: Feel ItKid CornerBlack and Blue

h1

Enigma: MMX (The Social Song)

2014-12-15

Bár már jó hat éve nem jelent meg új lemeze az Enigmának, közben volt azért egy nagy dobásuk, egy közösségi háló által létrehozott dalt, és egy ahhoz tartozó, szintén social média segítségével készült videóklipet mutattak be, amelyet a rajongókkal karöltve készítettek el a zenekar első, MCMXC a.D. c. lemezének húsz éves évfordulójára, MMX címmel (római számokról van szó..). A dal 2010-ben, a videó 2011-ben jelent meg. A rajongók a dal hangulatába, hangszerelésébe is beleszólhattak, de főleg az énekszólam tekintetében működtek közre, beküldték majd megszavazták a legjobb szóló vokált, amit végül egy lett(országi) énekesnő, Fox Lima (Alise Ketnere) énekelt fel, a befutókkal (J.Spring, Mark Joshua, Rasa Serra) a háttérben. A borítót Lars Doerwald tervezte, és a klip rendezőjét – Arístides Moreno – is a rajongók választották ki egymás soraiból. Íme a dal:

Folytatás itt →

h1

Archive

2014-08-03

archive4

A brit Archive zenekar egyike azoknak a formációknak szerintem  (pl. Awolnation: Sail), amelyeket a világ nagy része a szociális hálón elterjedt videók háttérzenéjeként fedezhetett fel, noha az együttes már 20 éve aktív. Hazájukban sem túl ismertek, Európában kicsit jobban, pedig már 9 nagylemezük látott napvilágot, a legutóbbi (Axiom) idén májusban. A zenekart Danny Griffiths és Rosko John alapították, majd pedig Darius Keeler csatlakozott, mint központi szereplő, és számos egyéb zenész. Folytatás itt →