Archive for the ‘prog’ Category

h1

Dream Theater: The Astonishing

2016-02-04

astonishMegjelent az amerikai prog metál zenekar 13. stúdióalbuma (jé, még csak 13? már 31 évesek..). A Roadrunner Record által kiadott, NY-ban, Long Islanden felvett The Astonishing egy disztópikus koncept album, dupla, 34 dallal, ami több, mint kétórányi zene. A címe szerint “bámulatba ejtő” korongot azért a magas labda ellenére nem nevezném astonishingnak, de jó lett, és van rajta egy-két tetszetős szám. Sok hasonló stílusú is akad, így azért vannak fárasztóbb szakaszai is. A két kislemezes szám: a The Gift of Music és a Moment of Betrayal, utóbbi lett a kedvenc számom a lemezről. Előbbihez pedig készült már klip is.

Folytatás itt →

h1

Gazpacho – Molok

2015-11-24

Egy hónapja jelent meg a Kscopenál a norvég progresszív artrock banda legújabb lemeze, a Molok, mellyel szemben – bár kedvenceim – voltak némi fenntartásaim, azután, hogy elolvastam a kissé erőltetettnek tűnő háttérsztoriját, illetve azt, hogy a lemezen levő kód a cd-lejátszók segítségével el tudja pusztítani az univerzumot. Ezt nyilván nem gondolták komolyan, viccesnek viszont semmi humor sincs benne. A dalok többsége elég vontatott, sötét, lassú, az énekes jellegzetes, kissé nyivákolós stílusával, úgyhogy elég sokszor meg kellett hallgatnom, mire belopta magát a szívembe. Azért szép, és vannak rajta bőven klassz zenei elemek, akusztikus hangzás, harmonika, és idővel lett kedvenc számom is, a Know Your Time.

Folytatás itt →

h1

Riverside live in NYC

2015-09-19

mdudaKevesek által ismert, de minőségi zenét játszó együtteseknek nem könnyű – és legtöbbször lehetetlen – a tengerentúlra eljutni, ahol főleg csak a gagyi kommersz vonzza a közönséget, és ahova már az útiköltség is tetemes. Nem is igazán értem, hogy egy lengyel, progresszív rock zenekar hogyan hozta ezt össze, még ha csak egy klis klubban is léptek fel. Sőt, pont azért, hiszen csak kb. százan voltunk a bensőséges hangulatú teremben, és a $25-os jegy is olcsó volt, ebből nem igazán telik még a négy fellépő zenész utaztatására sem. Mindenesetre nagyon örültem nekik. Nemcsak én nem jártam még Riverside koncerten eddig, ők sem jártak még itt, a zenekarnak is ez volt az első new yorki fellépése, 2015. szeptember 18-án.

koncendA helyszín a The Marlin Room at Webster Hall volt, ami NYC East Village kerületében, páremeletes, régi házak közt található, és mint a neve is mutatja, a Webster Hallnak az egyik terme, 500 fős befogadóképességgel. A nagyobbik részen valami más rendezvény is volt, ami miatt nem lehetett sokáig húzni a bulit. A zenekar előtt a Sixxis nevű atlantai együttes lépett fel, de arról lemaradtam, meg nem is érdekelt. Így is elég korán, már 8 körül belecsaptak a húrokba, és fél tíz körül vége is lett. Pontos setlistem nincs, de amire emlékszem, hogy tuti volt: Conceiving You, 02 Panic Room, Discard Your Fear (az új lemez számai közül) és a kedvencem, a Reality Dream III.

Folytatás itt →

h1

Új Gazpacho szám

2015-09-17

Íme az első dal – Know Your Time – a hamarosan megjelenő, új Gazpacho lemezről, amelynek címe Molok. A norvég progrock zenekar legújabb remeke CD-n, digitális formában és bakeliten lesz kapható október 23-ától, és a Kscope oldalán már elő is lehet rendelni. Gyönyörű, mint mindig.

h1

Riverside: Love, Fear and the Time Machine

2015-09-16

lovefear

A lengyel progresszív rock zenekar hatodik albuma 2015. szeptember 4-én jelent meg az InsideOut Music és a Mystic Production kiadásában. Előzetes, kételyekkel teli várakozásaimhoz képest nagyon tetszik. Elsőként a 7. számot, a Discard Your Feart hallottam, ami szerintem eléggé kilóg a többi közül, és amolyan cure-os, darkwave jellegű, legalábbis az eleje, főleg a basszus. Egyébként pont emiatt is jön be, kellemes, új színt ad az albumnak. Jóval jellemzőbbek azonban az első számok, a lemezt nyitó Lost (Why Should I Be Frightened By A Hat?) Mariusz Duda tipikus énekével kezd, lassú, lírai, merengős dalként. Egész nagy, filozófiai mélységekbe merül a szöveg, a gyerekkor szabadságáról, és ami abból elveszett. Hogy a kalapokkal mi a baj, az már kicsit ködös. Aztán rockosabb, tempósabb lesz, és a gitárriffekre terelődik a hangsúly, a háttérben a progrockos orgonahanggal.

Folytatás itt →

h1

Jön a Riverside is

2015-07-13

Legalábbis az új lemez, mint egy kedves olvasó jelentette. A lengyel progrock banda új albuma Love, Fear and the Time Machine címmel várható szeptember elején, az InsideOutMusic kiadásában, és íme róla a Discard Your Fear c. szám:

Hát, nem is tudom… Mi ez, Cure? :) Az ének meg katatoniás. Nem rossz, de végig azt vártam, mikor indul be… Úgy nézem, a youtube kommentelők is lekjúrozták. Azért remélem, nem ilyen az egész. A zenekar egyébként most Európában turnézik, majd ősztől Amerika felé veszik az irányt, majd pedig vissza Európába (bp-i dátumot nem látok).

h1

Apocalyptica: Shadowmaker

2015-07-13

shadowmakerA finn brácsametál zenekar nyolcadik stúdióalbumát három hónap után fedeztem fel magamnak, mármint azóta megvolt már, de valahogy elsőre nem jött be. Úgy tűnik, ez valamiért olyan lemez, amit Bose hangszórón kell hallgatni, mert amikor arra nyomtam rá, egyszercsak megőrültem érte, és most, a Sennheiser fülessel megint unom. Nem nagyon értem, miért, talán a sok rányomott mélytől lesz álmosító, és tisztán szól igazán dögösen, de a lényeg, hogy sikerült azért megkedvelni. A kellemes kis, mély intró utáni fő sláger, a Cold Blood tetszik a legjobban, ami pedig olyan, mint egy mainstream rock dal, ráadásul, ha nem tudnám, hogy kikről van szó, fel se tűnne, hogy nem gitároznak benne. Az áprilisi lemezen ezúttal végig ugyanaz az énekes szolgáltatja a vokálokat, az amerikai Franky Perez, aki eddig főleg szólóban nyomta (három saját albuma van). Perez mellett egy dobost és három csellistát hallhatunk a korongon.

Az utána következő, Shadowmaker is elég fülbemászó, és sokkal jobb így, hogy nem cserélgetik az énekeseket, a közepén aztán még van wah-pedálos szólózúzda is, ami demonstrálja szinte az összes, csellón létrehozható hangzást. Utána szép, akusztikus jelleggel indul a sötét, epikus hangzásba forduló, lírai Slow Burn c. szerelmesdal. A refrénre aztán a magasba repülnek a karok, és kénytelen az ember megint énekelni, tekeregni, headbangelni, ugrálni, ízlés és gyakorta változó ritmus szerint. A Reign of Fear megpróbál a torz hangokkal, fura hangközökkel ijesztegetni, de aztán nagyon begyorsul, és előjön a jellegzetes, instrumentális Apocalyptica hangzás. Kicsit hosszabb, mint kéne. Aztán újabb, akusztikus, singalong, lírai dal, a Hole in My Soul jön, lehet rá majd lengetni az iphone-okat. Megbánás, hiány, tüske a szívben. Utána szerencsére energikusabb számra váltunk, a House of Chains ritmusa néhol a néhai Extremet juttatta eszembe, az ének meg inkább a Linkin Parkot. Cold Blood:

Folytatás itt →