Archive for the ‘rock’ Category

h1

Jön a Riverside is

2015-07-13

Legalábbis az új lemez, mint egy kedves olvasó jelentette. A lengyel progrock banda új albuma Love, Fear and the Time Machine címmel várható szeptember elején, az InsideOutMusic kiadásában, és íme róla a Discard Your Fear c. szám:

Hát, nem is tudom… Mi ez, Cure? :) Az ének meg katatoniás. Nem rossz, de végig azt vártam, mikor indul be… Úgy nézem, a youtube kommentelők is lekjúrozták. Azért remélem, nem ilyen az egész. A zenekar egyébként most Európában turnézik, majd ősztől Amerika felé veszik az irányt, majd pedig vissza Európába (bp-i dátumot nem látok).

h1

Apocalyptica: Shadowmaker

2015-07-13

shadowmakerA finn brácsametál zenekar nyolcadik stúdióalbumát három hónap után fedeztem fel magamnak, mármint azóta megvolt már, de valahogy elsőre nem jött be. Úgy tűnik, ez valamiért olyan lemez, amit Bose hangszórón kell hallgatni, mert amikor arra nyomtam rá, egyszercsak megőrültem érte, és most, a Sennheiser fülessel megint unom. Nem nagyon értem, miért, talán a sok rányomott mélytől lesz álmosító, és tisztán szól igazán dögösen, de a lényeg, hogy sikerült azért megkedvelni. A kellemes kis, mély intró utáni fő sláger, a Cold Blood tetszik a legjobban, ami pedig olyan, mint egy mainstream rock dal, ráadásul, ha nem tudnám, hogy kikről van szó, fel se tűnne, hogy nem gitároznak benne. Az áprilisi lemezen ezúttal végig ugyanaz az énekes szolgáltatja a vokálokat, az amerikai Franky Perez, aki eddig főleg szólóban nyomta (három saját albuma van). Perez mellett egy dobost és három csellistát hallhatunk a korongon.

Az utána következő, Shadowmaker is elég fülbemászó, és sokkal jobb így, hogy nem cserélgetik az énekeseket, a közepén aztán még van wah-pedálos szólózúzda is, ami demonstrálja szinte az összes, csellón létrehozható hangzást. Utána szép, akusztikus jelleggel indul a sötét, epikus hangzásba forduló, lírai Slow Burn c. szerelmesdal. A refrénre aztán a magasba repülnek a karok, és kénytelen az ember megint énekelni, tekeregni, headbangelni, ugrálni, ízlés és gyakorta változó ritmus szerint. A Reign of Fear megpróbál a torz hangokkal, fura hangközökkel ijesztegetni, de aztán nagyon begyorsul, és előjön a jellegzetes, instrumentális Apocalyptica hangzás. Kicsit hosszabb, mint kéne. Aztán újabb, akusztikus, singalong, lírai dal, a Hole in My Soul jön, lehet rá majd lengetni az iphone-okat. Megbánás, hiány, tüske a szívben. Utána szerencsére energikusabb számra váltunk, a House of Chains ritmusa néhol a néhai Extremet juttatta eszembe, az ének meg inkább a Linkin Parkot. Cold Blood:

Folytatás itt →

h1

Muse: Drones

2015-06-09

drones

Pont Muset hallgattam, amikor eszembe jutott, hogy milyen régi ez már, és nincs-e új albumuk, klikkeltem egyet, és lám, épp a minap jelent meg a 2015-ös korong, a Drones. A brit alterock zenekar hetedik lemeze közel három évvel a The 2nd Law után, június 5-én debütált. A borítóját Matt Mahurin tervezte, aki számtalan videóklipen is dolgozott. A zenekar 2013-as koncertalbumuk, a Live at Rome Olympic Stadium után kezdett az új dalok szerzésébe, a korábbi experimentális, szimfonikus elemeket elhagyva, visszatérve a gyökerekhez. A lemez témája többek közt a mélyökológia és a 3. Világháború, valamint az, hogy a világot drónok irányítják drónokkal, hogy mindenkit drónná tegyenek. A címadó kifejezést egyúttal az empátiahiány metafórájaként is jellemezte Bellamy egy interjúban.

Folytatás itt →

h1

J2: The Iconic Series

2015-04-17

j2

Talán az eddigiekből már kiderült, hogy szeretem az epikus dolgokat, és most találtam belőle egy csomót. Úgy indult, hogy belefutottam egy minden eddiginél jobban tetsző, szerintem zseniális Far Cry 4 játék-trailerbe, amelynek a látványvilágát, összhangját és mesteri vágásait is ajánlom szemügyre venni (dobpergésre lavina, yeay), de most főleg a zenéről van szó. Gloria Gaynor diszkóslágere, az I Will Survive feldolgozása hallható benne, amelyet Blu Holliday énekel, és a J2 nevű producer írt. A sokoldalú zeneszerző-producer-DJ teljes nevén Jay Singh, indiai származású, brit zenész. Bár kevesen ismerik a nevét (és nem is valami google-barát dolog kétbetűs aliasszal nyomni), számtalan sláger fűződik hozzá, pl. Shakira focivébés dala, a Dare La La La. Mondjuk, az engem nem érdekel. Bezzeg a trailerzenék, amelyek általában gyárilag epikusak és drámaiak és nagyszabásúak… Folytatás itt →

h1

Insurgent OST

2015-03-22

insurgentAz Insurgent filmzenéjét egyetlen szám felfedezése után, egy napon belül már sokadszorra forgatom. Ennek is a vegyes előadók általi, 8-számos verzióját, ugyanis külön még a Joseph Trapanese komponálta score is megjelent. Utóbbiból a sountracken csak egy négyperces darab, a Convergence szerepel. Amitől nekem megtetszett a lemez, az az első track volt, a Holes In The SkyM83-tól, ami egy LA-ből működő, francia, elektronikus zenei banda Anthony Gonzalez vezetésével. Már a filmszéria első része, a Divergent filmzene-albumán is szerepeltek. A fenti számot a HAIM-mel közösen jegyzik, amely egy kaliforniai pop-rock zenekar, melyet három csaj – testvérek – és egy fiú dobos alkotnak. Jó epikus, mint az egész album is, alant hallható. A korábbi filmzenéből még Woodkid tért vissza a Never Let You Downnal (feat. Lykke Li), ami egy szép, lírai szám. Woodkid (Yoann Lemoine) szintén francia zenész, de videóklipek (Katy Perry, Taylor Swift) rendezőjeként is szép karriert tudhat maga mögött.

Vannak rockosabb számok is, mint a Blood Hands a brit Royal Bloodtól, és persze, az Imagine Dragons harci opusza, a Warriors. Valamint Anna Calvi, brit énekesnő száma, a The heart of You is. A másik kedvencem a lemezről, ami az első számhoz hasonlóan promóciós kislemezként is felbukkant, Zella Daytől a Sacrifice. Az arizónai tini (ill. azóta már 20 éves) már 13 évesen megírt egy albumnyi saját dalt, énekében tetten érhetők még country zenei hatások, de a zene inkább elentronikus alapú pop, az epikusabb fajtából. Az utolsóként említett track sem utolsó, hanem nagyon szép: Carry Me Home. Az előadó, SOHN, Bécsben élő, angol (londoni) elektronikus zenész. Rövid, de hangulatos, a filmhez minden bizonnyal remekül illő album.

Folytatás itt →

h1

Manson és Moonspell

2015-03-22

Marilyn_Manson_-_The_Pale_EmperorAmilyen ütemben a blogolás zajlik, már az is nagy dolog, hogy idei lemezeket hallgatok, mint pl. ezt. Vagy ami eddig leginkább bejött: az új Marilyn Manson lemezt.

Pale Emperort húzós alapok, ellenállhatatlan ritmus, a jellegzetes, mansonos gitársound jellemzik. Elég jól is szól, és végig megmarad a színvonal. Egymás után szeretem mindegyik számot, de talán a legfülbemászóbb, harmadik track, a Third Day Of A Seven Day Binge a kedvenc. Ebben is feltűnik, hogy a hangszerelésben még néhol tetten érhető, ipari hangzástól inkább a blues-rock irányába mozdultak el, de sebaj. Azért Manson ördögi hangja ellensúlyozza némileg a slágerességet. A téma sem feltétlen idilli, a készítés ideje alatt hunyt el Manson édesanyja Alzheimers kórban. Az albumon tíz dal van, plusz 3 akusztikus verzió a deluxon. A már említett, Third Day of a Seven Day Binge volt az első kislemez még októberben, amit a Deep Six és a Cupid Carries a Gun, ami szintén egy érdekes, hangulatos szám. Bár nagyon kellemes az album, talán egységes hangzása miatt egy idő után azért rá lehet únni.

Folytatás itt →

h1

Távirati stílusban

2015-02-13

Mostanában ezt hallgattam/ajánlom:

Cliff Martinez: Far Cry 4 soundtrack + a többi zene a játékból

Ezen kívül pedig az új Marilyn Manson jön be nagyon: The Pale Emperor.

Az új Pink Floyd nem fogott meg, bár végig sem hallgattam.

Még ismerkednem kéne a tavalyi Laibachhal (Spectre), és a Röyksopphoz sincs kedvem.

Stop.