Archive for the ‘trance’ Category

h1

Hybrid: I Choose Noise

2009-11-05

Pont nekem való zene, imádom. Szimfónikus techno, breakbeat, elektronika, progresszív trance… Nem is tudom, melyik szó illik rá, maradjunk inkább a zseniálisnál. A Hybrid egy brit duó: Mike Truman és Chris Healings alkotja, három nagylemezük van, jövőre jön az új. Az első, a Wide Angel épp 10 éve jelent meg, 2003-ban pedig a Morning Sci-fi követte. Egy kicsit talán rokon a Way Out Westtel is némelyik dal, de a fő, egyedi jellemzője a stílusuknak, hogy iszonyatosan filmzenés. Írtak azt is egyébként, a Catacombs c. filmhez, és részük volt a Man on Fire, Déjà Vu és az X-men Origins zenéjéhez is. Dalaik számtalan filmben, előzetesben, tévéműsorban, játékban felbukkant. Megjelent három remixalbumuk, a mások által remixelt dalaikból, de ők maguk is több, mint 100 remixet készítettek különböző előadók számára, mint pl. Radiohead, Alanis Morissette, U2, Filter (band) BT, DJ Rap, The Orb, Jean Michel Jarre, Gouryella, The Future Sound of London, UNKLE, Moby , The Crystal Method.

Az I Choose Noise 2006-ban jelent meg, és közösen készült Harry Gregson-Williams filmzeneszerzővel, akinek ismert műveit felsorolni sem volna hely. (OST: Kingdom of Heaven, The Chronicles of Narnia, The Rock, Shrek, Chicken Run, Antz, Spy Game, Man on Fire.. játékzenék: Metal Gear Solid 2, 3, Call of Duty 4. Plusz a már említett X-Men Origins: Wolverine.) Ennek köszönhetően az egész lemez olyan, mint valami eszméletlen menő soundtrack, néhol megjelennek benne a vonósok, egy kis cselló, akusztikus gitár, zongora stb. Talán a Last Man Standing c. szám tetszik legjobban, az is ilyen nagyszabású, akciófilmes hangulatú, hősies, pörgős szám.

Folytatás itt →

h1

Way Out West: We Love Machine

2009-10-05

Megjelent a Way Out West 4. lemeze, a We Love Machine. Az angol progresszív house/trance duó, Nick Warren és Jody Wisternoff már a cd boltokba kerülése előtt megmutatta az albumot az internet közönségének, a teljes lemezt szabadon streamelhetjük:

h1

Standeg: Ultra High Tech Violet

2009-09-24

Ez egy nagyon misztikus lemez a számomra, mert teljesen összezavarta a memóriámat. Még februárban lett meg, nagyon megtetszett, aztán elfelejtettem. A nyár végén újra rátaláltam, de valahonnét nagyon ismerős volt – rájöttem, hogy azért, mert már megvan. Ekkor még jobban megtetszett, és egész biztos voltam benne, hogy így, utólag írtam róla valamit. Most keresem, de sehol, úgyhogy most már nekiesek. Különben a borítója tetszett meg elsőre, annak ellenére, hogy nem túl látványos vagy figuratív, van benne valami selymes, vonzó. Na, de nemcsak az amnéziám miatt, hanem egyedi, kellemes zenei világa miatt is igen különleges ez az album.

Folytatás itt →

h1

Solar Fields

2009-07-17

Valami webrádión kaptam el a Solar Fieldstől a Cosmic Dessert számot, ami annyira megtetszett, hogy gyorsan odarohantam a hangszóróhoz egy dalfelismerő szoftverrel (az iphone-on a Shazam), hogy kiderítse, mi szól. Azóta egy újabb albumot is beszereztem. A “zenekarnév” Magnus Birgersson svéd elektronikus-zenészt takarja, aki már hat albumot adott ki, és játékzenéket is írt, pl. az Electronic Arts-féle Mirror’s Edge-hez. Főleg ambient, psychedelikus zenét kreál. A fenti dal még egy korai, 2003-as albumán található, amelynek Blue Moon Station a címe, és érdemes meghallgatni a többi zene miatt is. Atmoszférikus, hangulatos, érzelmes zene, mégis sok organikusnak nevezhető hang található benne, nem hangzik gépiesnek. Azóta hallottam 2009-es Movements c., új albumát is, az is hasonlóan kellemes, úgyhogy ismeretlenül is bátran ajánlom bármelyiket.

h1

Juno Reactor: Gods & Monsters

2008-09-06

Az új lemezzel ritkán jelentkező bandákat könnyen elfelejti az ember, így ma a Juno Reactor legjobb lemezét, a Shangot (2000) hallgatva jutott eszembe körülnézni, hogy kiadtak-e azóta valamit. A 2004-es Labyrinth után ismét négy év telt el, míg igén tavasszal új albuma jelent meg a Ben Watkins köré szerveződő bandának a Metropolis Recordsnál. Persze, közben sem ültek tétlenül, Ben filmzenét (Brave Story) is írt például.

Folytatás itt →

h1

Vexille OST

2008-02-16

A Vexille egy 2007-es japán anime, ami a jövőben játszódik, ügynöknővel és robotokkal. A futurisztikus környezethez hasonló, modern – többségében techno – zenét választottak. A soundtrack kétlemezes, az elsőn dalok, a másikon pedig a neves trance-DJ, Paul Oakenfold készítette score van. Utóbbi 34 számos, és részben szimfónikus, filmzenés rövidekből áll, tehát nem techno, bár vannak benne elektronikus és rockos elemek is. Aki szereti az ilyet, annak tetszeni fog, jó hangulatos. Nekem legjobban DJ Shadow 3., akusztikus (+torz) gitáros száma tetszik.

Folytatás itt →

h1

Sylver: Nighttime Calls

2007-07-09

Annó rengeteget hallgattam a Sylver első albumát (Chances), amin több sláger is volt, de aztán elfeledkeztem róluk. A minap vettem elő újra ezt a 2000-es dance albumot, és meg kell mondjam, hogy mai füllel már nagyon primitívnek tűnik, legalábbis a zenei alapok. Ami miatt viszont már a kezdetekkor is különlegesnek tartottam, az az énekesnő hangja és stílusa, az eredeti énekdallamok, kiforrott technika és különösen szép hang, ami még ma is izgalmassá teszi a dalokat. Pedig a belga zenekar nevét viselő lány (pontosabban a zenekar neve lett az övéből, ami Silvy De Bie) akkoriban csak 19 éves volt. Zenésztársa a billentyűs-dalszerző Wout Van Dessel (1974), illetve társszerzőként a producer, Regi Penxten is részt vett a projectben. Legnagyobb sikerük a Turn The Tide volt. Bár azóta már három új albumuk is megjelent, nem nagyon hallottam a zenekarról, igaz, nem is mozgok túl otthonosan a dance/trance témákban. Tavaly jelent meg legutóbb lemezük, akkoriban turnéztak is, a hivatalos site azonban azóta nem frissült. Most mindenesetre kiváncsiságból meghallgattam a Nighttime Calls c., 2004-es lemezüket. Úgy tűnik, a zene továbbra sem valami összetett, kis túlzással bármelyik szinti demó gombja produkál ilyet :) Az egyszerűség, persze, hozzátartozik a stílushoz, és a megszólalás elég jó. Silvy hangja szintén. "Full of passion, full of live" énekli a második dalban, és ezzel saját magukat is jellemzi. Lehet, hogy nekem azért tetszik, mert van bennük egy kis szomorkás, álmodozós feeling, de mindenképp a jobbak közé tartoznak a stíluson belül. Talán csak samplertrükk, de néha gitárhang is megszólal, és az énekdallamok kellően dallamosak, változatosak, nemcsak a szép, tiszta és bájos hang miatt olyan jók. Aki ismerte és kedvelte az első lemezt, az mindenképp kövesse nyomon későbbi produkcióikat is, de aki nem, az is. A Nighttime Calls kislemezes slágere az első dal, a Love Is An Angel volt, de nekem legjobban a gitárhangzással teli Who Am I tetszik. Itt van egy-egy részlet mindkettőből:

Folytatás itt →