h1

Új Assemblage 23 lemez

2016-08-08

Ízelítő az új, 8. nagylemezről, melynek címe Endure, és szemptember 9-én jelenik meg a Metropolis Recordsnál. Előrendelhető a zenekar weboldalán itt.

8 komment

  1. Nekem már megvan. :) Azóta ezt hallgatom éjjel-nappal. Jó lett!


  2. nekem még párszor körbe kell hallgatnom…


  3. Mivel nem találtam újabb posztot, ezért ide írok. Tavaly szeptemberben megjelent a 9. nagylemez is (Mourn). :) Ezt is lett volna lehetőségem a hivatalos megjelenés előtt meghallgatni, mert támogattam az Indiegogo kampányt és a nevem is bekerült a CD borító füzetecskéjébe, ezért már augusztusban kaptam egy kódot, amivel Bandcamp-ről letölthettem volna. Ennek ellenére különböző okokból halogattam a meghallgatását, most az utóbbi hetekben sikerült eljutnom odáig, hogy meghallgassam. A címe alapján egy sötétebb hangzású albumra számítottam, de inkább a Bruise-Endure vonalát követi. Szerintem egész jó album lett, bár én egy kicsit hiányolom azt az igazán sötét hangzásvilágot, mint ami a Contempt-Failure korszakra volt jellemző. Félre ne érts, nem azt kívánom, hogy Contempt-szerű albumok szülessenek, nekem az új irány is tetszik; csak nem lenne rossz, ha néha egy-két szám erejéig visszaköszönne az a hangzásvilág. (Egyébként az Anxiety című számmal azért mégiscsak érinti.) Azért is találtam vissza hozzád így 4 és fél évvel később, mert elég egyedül érzem magam az A23 fanságommal: magyarok közül csak olyat ismerek, akinek én magam mutattam meg, illetve azt, aki nekem megmutatta (viszont vele már nem tartom a kapcsolatot). Értelmesebb magyar nyelvű blogposztokat csak tőled találtam.


  4. Köszi a kommentet, és örülök, hogy bejön a banda. Én sem ismerek sok más rajongót, de koncerten valahogy mégis összegyűlnek…
    Az az igazság, hogy nekem is a régi albumok jönnek be igazán (Compassig), az utólsó kettő nem rossz, meg-meghallgattam, talán volt is egy-egy szám rajta, ami kiemelkedő, de aztán elég könnyen el is felejtettem őket.


  5. Sajnos én még sose voltam koncerten, eddig még sosem volt Magyarországon. Egyszer e-mailben megkérdeztem, és azt mondta, hogy jönne ő, de ahhoz egy rendezvényszervezőnek meg kellene hívnia, és hát még sosem történt ilyen. :( Úgy látom, Magyarországon nincs kultúrája az EBM/synthpop/futurepop stílusnak, bezzeg Németországban szeretik, ott még hazai bandák is vannak. Egyszer néztem egy A23 turné állomásait, és több németországi állomása is volt. Te hány koncerten voltál eddig? (Valahol láttam a koncertlistádat, de azt nem tudom, frissíted-e még.)

    Igazság szerint én csak 2015 óta vagyok rákattanva, pedig már 2010-ben mutatta valaki a „Let me be your armor” című számot, ami nagyon bejött, de a többi akkor még nem; utólag bánom, hogy akkoriban nem mélyedtem el benne. Persze lehet, hogy akkor még nem volt meg a szükséges élettapasztalatom ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam, fene tudja.

    Ha Compass-ig jöttek be az albumok, de az utolsó kettő nem annyira, akkor mi a véleményed a Bruise-ról? :o Vagy te a Mourn-t még nem számoltad bele? Lehet, hogy még nem szoktad meg, hogy az is van.


  6. Hát, ha a lemondott turné jön vissza, abból München a legközelebbi, pedig érdemes lenne. Én először Svájcban láttam, aztán USA, már több, mint 10 éve.

    Igen, asszem a Mourn előtti kettő, ami nekem uncsi, mintha minden szám egyforma lenne. A Mourn se klasszikus, de jóval kellemesebb.

    VNV Nationnel hogy állasz? Élőben az is tuti volt, meg szintén sok jó régi szám, de az is kicsit leült az elműlt évtizedben.


  7. Már kb. fél éve a figyelmedbe szerettem volna ajánlani, amikor Tom kihirdette, hogy ezen dolgozik; csak sajnos ügyes-bajom dolgaim miatt nem jutottam el idáig. Azóta meg is jelent. :)

    https://assemblage23.bandcamp.com/album/failure-20th-anniversary-edition

    Mondjuk most, hogy belegondolok, valószínűnek tartom, hogy már amúgy is eljutott hozzád, de aztán úgy voltam ezzel, hogy inkább kerüljön a pofád elé többször is, mint egyszer se. :D Én már előrendeltem, amikor lehetett, szóval majd valamikor fizikai kópiám is lesz belőle.


  8. Köszi az emlékeztetőt, igen, láttam. Spotify-on is fent van már. Nekem az eredeti jobban tetszik, nem tudom, ez mit ad hozzá.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *