Hangadó

13 éves ma a blog. Sajnos még a fontossági listámon jóval előtte szereplő dolgokra is kevés idő és energia jut mostanság – ezért mai, rendhagyó összeállításunkban inkább felsorolok ez alkalomból 13 idei albumot, amiről írni kellett volna. :)

1. The Crystal Method: The Trip Home. Nemrég jelent meg, és azt hiszem, részemről ez az év lemeze, a zenekar régi, Vegas albuma óta nem volt ilyen, amin ennyi sok hibátlan, kiemelkedő szám található, amit mind-mind imádok! A legrosszabbra is 10/10 pontot adnék, némelyik meg 12. Sok kellemes, 80’s retro hangulatú  synthwave is belekerült, de vannak jó, energikus electro himnuszok is. Nem beszélve a csúcs hangzásról. Kedvenc a Holy Arp és a Drive Inside. Meg a There’s a Difference, aminek a szinti loopjától valamiért az Edda. Ma még együtt jut szembe, lol. Kiemelkedő még a nyitó, The Raze is, aminek van klipje is.
2. Lefelé görgetem a playlistet, max. időrend. Eminem: Kamikaze. Jobb, mint az előzőek, elsőre tetszett, aztán kicsit meguntam, főleg, mert a legnagyobb élményt a zseniális szöveg poénjai, ötletes, odamondogató rímei adták.
3. The Pineapple Thief: Dissolution. Szép prog album, kedvencem a White Mist a jó kis, sírós gitárjával.
4. NIN: Bad Witch. Ipari, jó, unalmas. A második vessző opcionális.
5. Juno Reactor: The Mutant Theater. Régóta várt lemez, jól sikerült. A nyitó Return Of The Pistolero méltó folytatása az említett számnak, és aztán a többi is színvonalasan folytatódik, energikus szinti cutoffokkal tele. Valamiért azonban egyik szám sem ragadt meg bennem különösen, kicsit egyformák.
6. J2: The Iconic Series, Vol. 7. Az első 6 után nyilván a következőt is agyon fogom hallgatni, az epikus trailerzenék remixmestere megint kevert pár jó darabot. Kicsit idegesítő viszont, hogy minden albumon duplán vannak a dalok, két verzióban, így folyton ismétlődnek. Lehet, ki kéne vennem az itunesból a páros számú trackeket… A legtöbbet hallgatottak: Ain’t No Mountain High Enough, Can’t Get You Out of My Head (Epic Trailer Version) és az Ace of Spades, ami eredetileg Motörhead.
7. Lunatic Soul: Under the Fragmented Sky. Lengyel prog szóló a Riverside énekesétől. Sosem volt a vidámságáról híres, így kicsit nyomasztó, de szép, andalító is, ha éppen rácsúszik a lejátszás. Főleg az első számot – He Av En – szoktam hallgatni, ami tetszik, és aztán rendszerint elég is.
8. Amorphis: Queen of Time. Finn hörgősmetál dráma. Kedvenc a nyitó The Bee. Idén ez lett a Slipknotot és Kornt leváltva az aktuális emberiszony-ellenszerem tömött vonaton.
9. Gazpacho: Soyuz. Norvég progrock. Bár egyik kedvenc zenekarom, és nem rossz a lemez, valamiért érdektelen.
10. 30 Seconds to Mars: America. Kommersz popzene lett belőlük, de a Love Is Madness (Feat. Halsey) c. számot azért elég sokat hallgatom, pedig amolyan áruházi háttérzene, vocoderrel.
11. A Perfect Circle: Eat the Elephant. Rá kell hangolódni, néha kicsit nyavajgós, de ha elmerülünk benne, akkor már elég jó. 14 évig készült. A By and Down the River már 5 éve a toplistámon van, a mellé készültek nem szárnyalták túl. Kicsit másképp szól, mint a korábbi, kislemez verzió, nekem az eredeti tetszik jobban.
12. Dan Romer: Far Cry 5 Soundtrack. Montánai, idilli, erdei tájon kultista őrülteket és medvéket aprításhoz illő változatos, remek zene, az eltérő szituációkhoz kitűnően passzoló, más-más stílusú dalokkal, vagy egy féltucat lemez megjelent belőle, kedvencem a Help Me Faith (feat. Madi Diaz). Persze, a játék is jó.
13. DJ Krush: Cosmic Yard. Pont, mint amit várnánk az előadó korábbi remekei és a cím alapján, hangulatos.