Hangadó

Szintén szeptemberben jelent meg a Kscope-nál egy másik kedvenc prog zenekarom új lemeze, a norvég Gazpacho Fireworker c., 11-ik albuma. A prog / art rock zenét játszó csapat eddig is egyéni hangzása ezúttal még bátrabb lett, a korlátoktól mentes albumon 5 dal található, amelyekből kettő elég hosszúra sikerült. Az utolsó szám 15 perces, az első, Space Cowboy pedig közel 20. Ez lett a lemezről a kedvencem, nagyon szép, megható zongoradallammal indul, erőteljesebb rock gitáros részekkel bővül ki, aztán egyszercsak egy nagy kórust hallhatunk, kissé rockopera az egész, de igen változatos. Ez az egy szám maga egy külön lemez lehetne, annyi sok minden belekerült, de élmény hallgatni. Az album egyébként szokás szerint valami nagyszabású, filozófiai elképzelést jár körül, amiről részletesen olvashatunk a weboldalukon. Ebbe annyira nem merültem el inkább, mert nem szeretem, ha megmondják, mit gondoljak.

A többi dal is nagyon szép, a Hourglass szinte álomszerű, klasszikuszenei intrója tipikus Gazpacho dalba fordul. A Fireworker is egyéni, a lemezen mindnütt érdekes, változatos hangszereket hallhatunk, sok ütős hangszerrel, amiből persze, kiemelném a zseniális dobokat. A dalok többége lassú, néhol álmosító lehet, és persze, alap követekmény, hogy kedveljük az énekes kissé lamentáló stílusát a szép hangjával. A záró Sapien is egy csodás, lírai mestermű sok gitárral. Űgy tűnik, a Gazpacho dalai minél hosszabbak, annál jobbak.