Hangadó

Szeptember elején jelent meg az angol prog rock zenekar új lemeze, aminek négy kislemezes dalát – Versions of the Truth, Break It All, Demons, Driving Like Maniacs -, melyekhez klip is készült, addigra már agyon hallgattam. Még a nyár közepén rendeltem meg a deluxe box setet, amely négy korong (CD, bónusz CD, DVD és Bluray) mellett egy, a teljes zenekar által dedikált képet is tartalmaz, valamint egy könyv formátumú bookletet, érdekes fotókkal. Ezek közt (lásd kép) két oldal homályos, mávészfotót találunk Gavin dobkottájáiról is.

A lényeg számomra a dedikált kép volt, ami a lemezborítón látható alkotás, mivel jelen körülmények közt másképp nehezen tudnám aláíratni az albumot, és most szükségem volt Gavin Harrison dedikációjára a dobtanuláshoz. :) Úgyhogy bekeretezve a falra került. Ami a képeket illeti, hasonló, fekete-fehér lenyomatok díszítik az egyes korongokat, illetve a dalokhoz is tartozik egy-egy. Ezek eredetileg rézkarcok, amelyeket Gavin barátnőjének tavaly elhunyt apja (Michael Schoenholtz), neves német szobrászművész alkotta. Absztrakt, volanakból, négyzetekből álló képek, de valahogy kitűnően illenek az egyes dalokhoz, szinte mintha ehhez készültek volna (pedig nem).

Az aláírt képet csak a készlet erejéig küldték ki, így sokáig izgultam miatta, a megjelenés után pár nappal jött csak meg (távoli, drága postával) a csomag. Ha ezt és a szép, nagy könyvet nem igényeljök, a legjobb deal a Bluray verzió, amin az összes zene verzió rajta van. Négy féle albumot találunk rajta ugyanis, a fő CD mellett a külön nem elérhető bónusz lemezt, amin Gavin újragondolt verziói vannak a daloknak, különleges, marimbával teli őrült változatok, illetve ennek a két lemeznek a hifi 24/96 DTS-HD MA 5.1 surround változata, ami külön élmény. Feltűnően sokat emlegetem Gavint, de a Your Wilderness óta csatlakozott dobos csoda komoly része lett a zenekari kreativitásnak, az egész albumot ő és az énekes, Bruce Scoord jegyzik, mint szerzők, a kettejük alkotása.

Ami a zenét illeti, még mindig a korábban belinkelt, címadó dal a kedvencem, az elgondolkodtató klipjével együtt. Illetve a négy, már említett kislemezes dal, pl. a már-már porcupine trees Break It All. Ennek egyébként érdekes meghallgatni a bónusz lemezen szereplő, őrült marimbás verzióját is, ami eléggé meglepett első alkalommal. Ami a marimbát illeti (xilofon szerű, fa ütőshangszer), az úgy került a képbe, hogy Gavinnek van egy a stúdiójában, és bár állítása szerint nem tud rajta játszani, azért elég sokszor megpróbálta. A Versions of the Truth folyós, tengeri klipjéhez tökéletes passzol a karibi hangulatával, de később is hallhatjuk, a Stop Making Sense c. számban. Ez is szép, valamint még a The Game lett kedvenc, ami szintén egy bónusz dal (de nem remix), ami az alap CD verzión nincs rajta. A Too Many Voices és Out of Line nem igazán fogott meg. A The Mire-ral pedig csak az a bajom, hogy kvázi lemásolták benne a címadó dalt, ugyanolyan stílus, ugyanaz az akkordmenet. Érdkees még pl. a Demons Gavin-verziója, amiben már-már Yellót hallottam, a búnusz albumon egyébként is az experimentális marimbaféleségek (és az alap zseni dob) mellett sok az 80’s diszkó érzés. Az egész produkció érdekes, különleges lett, és ehhez még hozzáad az 5-1-es mix is, ami a térbeli hangokkal egy eltérő, új élményt nyújt.