Archive for the ‘live’ Category

h1

Djabe koncert New Yorkban

2018-11-29

A Djabe a magyar jazz élvonalába tartozó, több évtizedes múltú zenekar, és éppen Amerikában turnéznak. Tagok: Barabás Tamás – basszusgitár, Nagy János – billentyűs hangszerek, Kaszás Péter – dobok, Koós-Hutás Áron – trombita és Égerházi Attila – gitár. Folytatás itt →

h1

L.A. Guns live – NYC

2017-08-03

Ami késik, nem múlik.. Jó sokára sikerült végre élőben látnom a kora 90-es évek egyik kedvencét, a L. A. Guns, akik sokáig nem is voltak, aztán kettéváltak, és most szerencsémre épp újra egyben vannak, sőt. (Új lemez is készül.) Legalábbis a névadó Tracii Guns a gitáros, és a jellegzetes hangú Phil Lewis az énekes. Előbbi 51, utóbbi 60 éves, de jól nyomták, jobban, mint én, aki szintén nem lettem fiatalabb, és majd kidőltem a 3-4 előzenekartól, akik rohadtul nem érdekeltek, és közben még aggódnom kellett, hogy lemerül a telefonom, amin az e-vonatjegyem van. Bezzeg annó… Viszont elég hasonló volt a közönség is, semmi részegség, se ugrálás, sok telefon… De azért teltház volt és jó hangulat, és persze, nagyon megérte.

Bár több, felejthető lemezük is megjelent (igaz, én pont a ’94-es bukta Vicious Circlet szeretem), a koncerten az 1988-1991 közti fő slágereket adták elő (No Mercy, Sex Action, Electric Gypsy), valamint új dalokat a következő lemezről. (Kivétel még a 2002-es Don’t Look at Me That Way.) Phil amolyan dívaként rohangált, ugrált, fehér öltözékében nem rejtve pocakját, de jól bírta, csak sajnos a hangosítás néhol el-eltűntette a hangját (pl. sajnos az Over the Edge alatt alig szólt). Néha azért kicsit komikus volt, meg azt sem tudtam eldönteni, hogy parókát visel-e.. Kétszer is átöltözött, először piros kabát és kalap, majd a fehér szerkó lógó kantárral, a végére meg rendes, fekete, bőrdzsekis rocköltözet.

Folytatás itt →

h1

Zanza 2016

2016-11-20

Összefoglalom az évet összecsapva, hátha más is bizi. Idén a legtöbbet hallgatott számom a Dream Theater: Moment of Betrayal volt, a legjobb lemez pedig a Pineapple Thief: Your Wilderness. Bár még van egy hónap.. Ha valami 10 pontosról lemaradtam volna, kommentelj. Folytatás itt →

h1

Alice In Chains live

2016-07-27

aic1 aic2

Nem is tudom, mit írjak egy általam kevéssé ismert zenekarról, bár mindig is tudtam, hogy miről van szó, a 90-es években valahogy nem jött be nekem a zenekar, pedig amúgy pl. a Nirvánát persze, szerettem. Mondjuk ez is elég lehangoló, hogy emlékszem rá, amikor a grunge új volt, negyed évszázada.. Hirtelen kaptunk két jegyet mindenesetre, így először láthattam a zenekart élőben a ny-i Beacon Theaterben, aminek ilyen szép, római kori műdíszlete van. (Fényképezőt nem vittam.) Jól is szólt szerintem.

Folytatás itt →

h1

Apocalyptica live NY

2016-05-21

apo1 apo2

Először láttam élőben a finn csellómetál-zenekart, és sajnos csalódást okoztak, de talán nem az ő hibájuk. A lemezeiket továbbra is szeretem – főleg az utolsó hármat – és agyonhallgatom, de a koncertről korán leléptem, illetve későn, ha belevesszük, hogy végtelen sokáig tartott a két, unalmas, amerikai előzenekar műsora (10 Years, Failure Anthem).

Folytatás itt →

h1

David Gilmour live at MSG

2016-04-12

gilmour1 gilmour2

10 éve láttam legutóbb Gilmourt koncerten, és remélem, 10 év múva is látom még… Szerencsére a Pink Floyd 70 éves gitáros-énekese ma is jó formában van, bírja a turnézást, és az új lemeze, a Rattle That Lock is kiváló. A művész tegnap a new yorki Madison Square Gardenban lépett fel, amely Manhattan fő stadionja. A jegyek már az elővétel első napján, egy éve elfogytak, így mára egy második koncertet is beraktak, egy harmadikat pedig tegnapelőtt rendeztek a Radio City hallban. Ez együttesen kb. 46000 nézőt jelent! (A MSG 20 ezer nézőt tud leültetni egy koncertre, és nem sok üres szék volt..)

Folytatás itt →

h1

Riverside live in NYC

2015-09-19

mdudaKevesek által ismert, de minőségi zenét játszó együtteseknek nem könnyű – és legtöbbször lehetetlen – a tengerentúlra eljutni, ahol főleg csak a gagyi kommersz vonzza a közönséget, és ahova már az útiköltség is tetemes. Nem is igazán értem, hogy egy lengyel, progresszív rock zenekar hogyan hozta ezt össze, még ha csak egy klis klubban is léptek fel. Sőt, pont azért, hiszen csak kb. százan voltunk a bensőséges hangulatú teremben, és a $25-os jegy is olcsó volt, ebből nem igazán telik még a négy fellépő zenész utaztatására sem. Mindenesetre nagyon örültem nekik. Nemcsak én nem jártam még Riverside koncerten eddig, ők sem jártak még itt, a zenekarnak is ez volt az első new yorki fellépése, 2015. szeptember 18-án.

koncendA helyszín a The Marlin Room at Webster Hall volt, ami NYC East Village kerületében, páremeletes, régi házak közt található, és mint a neve is mutatja, a Webster Hallnak az egyik terme, 500 fős befogadóképességgel. A nagyobbik részen valami más rendezvény is volt, ami miatt nem lehetett sokáig húzni a bulit. A zenekar előtt a Sixxis nevű atlantai együttes lépett fel, de arról lemaradtam, meg nem is érdekelt. Így is elég korán, már 8 körül belecsaptak a húrokba, és fél tíz körül vége is lett. Pontos setlistem nincs, de amire emlékszem, hogy tuti volt: Conceiving You, 02 Panic Room, Discard Your Fear (az új lemez számai közül) és a kedvencem, a Reality Dream III.

Folytatás itt →